Új fontosak
Szárba szökkent Magyarországon a demokrácia, virágzásnak indult a pluralizmus rügye, a közéletet új szereplők népesítik be. Megjelentek a porondon az Új Fontosak is.
Az Új Fontosakat az különbözteti meg a Régi Fontosaktól, hogy őket üldözte az elmúlt rendszer, vagy legalábbis mellőzte, vagy ha azt sem, már akkor is ugyanolyan jelentéktelenek voltak, mint manapság. Most azonban más a helyzet, a rendszerváltozással a Régi Fontosak eltűntek a színről, helyükre az Új Fontosak léptek.
Az Új Fontos fellép a szószékre, kezeivel megtámasztja a pulpitust, tekintetét mereven előreveti, ajkait megkeményíti, és államférfiúi méltósággal szózatot intéz a hallgatósághoz. Ez a szózat rendkívül fontos, minden szavának, minden szótagjának jelentősége van, és az előadó előélete, a rendszerváltozásban betöltött, csak történelmi jelzővel illethető szerepe támasztja alá. Az Új Fontos tisztában van önnön jelentőségével, s azzal is: a hallgatóságnak megtiszteltetésnek kell vennie, hogy őt hallhatja. A hallgatóság ezzel tisztában van. A rendkívül fontos beszéd nem mindennapi megállapításokat tartalmaz, utal a magyar nép megpróbáltatásaira, hősies kitartására, áldozatvállalására, a demokrácia demokratikus voltára, a jelen nehézségeire, az elérendő cél nagyszerűségére. A más világra. A rendkívül fontos beszédet rendkívüli taps kíséri.
Van aztán másfajta Új Fontos is, a független, a kívül-belül állására büszke. Ő annak előtte sem volt tagja semmilyen pártnak - mintha olyan sok lett volna -, és most sem lépett be sehová. Nem kompromittálja magát holmi párttagsági könyvvel, szellemileg szuvenír. Nincs sehol, de mindenütt ott van: tanácsadó. Ott ül a tárgyalóasztalnál, dugdossa a cédulákat a tárgyalófelének, kivonul velük, tanácskozik, bejön velük. Tanácsot ad a háttérmegbeszéléseken és az önkormányzat alakuló ülésén is, lelkében a régi Lokomotív-sláger ujjong: „Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok!” Ő a mai kor értelmiségi ideálja.
Bomlik a demokrácia virága, szaporodik az Új Fontosak száma. Mintha nem is tél elő volna, úgy pompázik a határ. A természet, persze, nagy úr, körforgását még a rendszerváltozás sem tudja befolyásolni: tavasz után nyár, majd ősz jön, a színes virágok szirmukat hullatják, az ágakon megjelenik a termés.
Meglátjuk, milyen lesz a betakarítás.
(Hajdú-bihari Napló, 1990)