Pannonhalmi Szemle 2003/1: 101‑4.
Aranyszájú Szent János, A Felfoghatatlanról és az Egyszülött dicsőségéről: kilenc prédikáció az ariánusok ellen. Fordította, jegyzetekkel és magyarázatokkal ellátta, a bevezetést és az utószót írta Perczel István. Odigitria könyvek. Osiris‑Odigitria, Budapest 2002.
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes
(József Attila, Ne légy szeles)
E könyv megjelenése ünnepi pillanat azok számára, akik szívügyüknek tekintik az egyetemes keresztény hagyomány gyökereinek, az egyházatyák írásainak megismerését, és meggyőződésük, hogy ezek a gyökerek kínálják a legbiztosabb támaszt és a legegészségesebb táplálékot ‑‑ ahogy a fordító fogalmaz előszavában ‑‑ "ma, minden bevett gondolkodási modell széthulása idején" (Bevezetés, 8.o.) is. Ünnepinek mondom a pillanatot, mert a könyv, amit kezébe vehet az olvasó, mércéül szolgálhat minden hasonló vállalkozás számára. Örvendetes tény, hogy a második világháború előtti első próbálkozások után, amelyeket a háború, majd a diktatúra fojtott el, a nyolcvanas évektől egyre több ember előtt válhatott ismertté az egyházatyák munkássága az Ókeresztény Írók sorozat révén, a kulturális elnyomás és izoláció megszűntével pedig egyre több minden szempontból megbízható és igényes fordítás jelenhetett meg, melyek közt kieemelendők a Kairosz kiadonál beindult Catena sorozat kötetei. A jelen munka azonban több mint igényes fordítás, és ennyiben nem a nemzetközi tudós irodalomnak a magyar közönség számára hulló morzsájáról van szó, hanem a kutatással lépést tartó munkáról, amely a szöveghagyomány tisztázásával egy mértékadó szöveg megállapítására, és a szerző egyházatya gondolatainak eredeti és mélyebb megértetésére vállalkozik. A kötet függelékében található szakirodalom‑ és forrásjegyzék alapossága messze felülmúlja a hazai tudományos munkákban szokásos átlagot, és egy kívánatosan kialakítandó standard irányába mutat. A teológiai szótár, a jegyzetek és az utószó csakúgy, mint a fordítás maga ‑‑ sőt a szövegek kiválasztása is ‑‑ egyszerre teszi a munkát az egyszerű érdeklődő olvasó és a szakmabeli számára egyaránt megközelíthetővé és érdekfeszítővé. Ez kárpótolhat bennünket azért a sajnálatos tényért, hogy a kézirat a Bevezetés szerint 14 éven át feküdt asztalfiókban.
Az "Odigitria" (hodégétria) szó jelentése "útmutató", és egy ikontípus elnevezéseként arra utal, hogy az Istenszülő jobbjával a balján ülő Krisztus felé mutat, aki az "út, igazság és élet". E könyv tehát több szempontból is rászolgált e sorozatban történő megjelenésre: nemcsak formai tekintetben előremutató kivitelezését illetően, de tartalmában még inkább megfelel a sorozatcímben rejlő szándéknak. Hiszen ha a szerző nem is tartozik a szakmai közönség "kedvenceit"alkotó, a hitviták élvonalában küzdő kreatív teológusok közé ‑‑ és jelen írásai is "másodlagosak" Nüsszai Gergelynek mintegy 5, Nagy Szent Vazulnak pedig 3 évvel korábban írt, hasonló tárgyú fejtegetéseihez képest ‑‑, mégis egyedülálló az a mód, ahogy az "aranyszájú" prédikátor az absztraktnak tűnő teológiai vitát lefordítja az egyszerű hallgatóság számára, akik közé manapság legtöbben soroljuk magunkat. A szerzőt közel hozza hozzánk biblikus egyszerűsége, józansága, világlátása. Nem véletlen, hogy a teológiai megújulási mozgalmak, köztük a későbbi Newman bíboros nevével fémjelzett Oxford movement legkedvesebb szerzői közé tartozott. Megkapó, ahogy az emberi tudás, sőt egyáltalában a teremtett egzisztencia korlátait hangsúlyozandó is láttatja a teremtett világ, a művészetek szépségét (pl. I. préd., 37.o; II. préd. 56; 58.o.), hangsúlyozza az emberi méltóság, szabadság jelentőségét (pl. I. préd. 29. o; II. préd. 61‑2; 64. o.; VII. préd. 191skk.), antropológiája is realista, mélyen humánus (pl. VI. préd. 169‑70.o.). Ennek a józan arányérzéknek sokszor kevésbé retorikusnak minősített teológiai vitázók is híján voltak. Ennek oka talán épp az, hogy Aranyszájú elsődleges szempontja pasztorális, és az egész érvelés ebből bomlik ki. A teológiai fejtegetéseket mesterien "adagolja" a lelki élet nagy témáinak ‑‑ az imádság, az alázat, s az eretnekekre is kiterjedő (!) szeretet ‑‑ érzékletes taglalása közé. Az, ahogyan a metafizikus (parmenídészi‑platóni‑arisztotelészi) ismeret‑fogalommal szembehelyezi és "rehabilitálja" a részleges ismeretet (pl. II. prédikáció, 65. o.), filozófiailag is aktuálissá teszi. A lelki témák taglalása pedig nemcsak a jó orvos, szónok arányérzéke miatt kerül a szövegbe: János ‑‑ bár hangsúlyozottan nem mondja ki ‑‑ az Eunomiosz által kínált metafizikai‑logikai istenimerettel szembeállítja az istenismeret igazi és tökéletes útját, a krisztusi imádság (kül. VI. préd.) révén elérhető, krisztusi alázattal párosuló krisztusi szeretetet. Ezáltal szüntelen emlékeztet Evagriosz híres mondására: "ha teológus vagy, igazán fogsz imádkozni, s ha igazán imádkozol, teológus vagy."[1] így a jánosi tanítás megértésének kulcsa az páli idézet, amelyből kiindul: az I. Korintusi levél 13. fejezetében olvasható szeretethimnusz szavai a szeretet és az ismeret viszonyáról. A prédikációk életszerűsége pedig sokat elárul a korabeli keresztények életéről, viszonyairól, amely vonzó lehet mindazok számára, akik ‑‑ manapság talán messze nem indolokatlanul ‑‑ "romantikus" vágyódással tekintenek a kereszténységnek e frisseséget sugárzó "hőskorára".
Engedtessék meg, hogy még néhány észrevételt fűzzek az előttünk álló munkához. Egyfelől, ami a fordító ‑‑ tanítványától eredő ‑‑ hipotézisét illeti a jánosi szöveghanyományoződással kapcsolatban, meggyőzőnek találom, és saját tapasztalataim is alátámasztják más szövegekkel kapcsolatban (itt a kora VII. századi Neapoliszi Leontiosz polemikus műveire gondolok, ahol magamnak is egy köznyelvi és egy irodalmiasított verziót sikerült kimutatnom).
Másrészt, íme néhány apró ‑‑ esetleg vitatható ‑‑ megjegyzés a fordításhoz és a jegyzetekhez:
‑ A könnyebb hivatkozás végett talán érdemes lett volna a szövget, ha nem is a kritikai kiadás sorszámozásával, de legalább a Migne‑féle fejezetszámozással ellátni.
‑ A katalambanó ige, és (többek közt a mű címében is szereplő) származékainak többször kommentált (65. o. 121.j.; 78.o. 157.j.) magyarítását illetően elgondolkoztam volna a sztoikus‑szkeptikus ismeretelméleti vitában (hiszen Philón és a közép‑platonikusok közvetítésével innen került e terminus az egyházatyákhoz) alkalmazott "megragad" fordításon (ld. pl. Antik szkepticizmus, szerk. Kendeffy Gábor. Atlantisz, Budapest, 1998, passim), mégha a mű címében ez nem is lett volna szerencsés.
‑ A "filozófia" jelentése Aranyszájúnál (pl. 29; 177; 222; 239. o.) megérdemelt volna egy jegyzetet, hiszen ez igen elüt az általunk használatostól, minthogy a keresztény életvitelt jelöli, polemikusan szembeállítva azt az antik bölcselettel.
‑ 30. o. 9. jegyzetben elírás folytán kétszer "Evangélium‑kéziratokról" esik szó "Apostol‑kéziratok" helyett.
‑ 35. o. 24. j.: a kommentált szövegrész a szöveghagyományra vonatkozó alaphipotézist követve inkább betoldásnak látszik minősülni, és a János egyéb szöveghelyeiről idézett párhuzamok épp ebbe az irányba mutatnak, s nem a passzus eredetiségét erősítik. Bár a Bevezetésben (14.o.) a fordító nem ígéri az "eredeti" szöveg feltétlen helyreállítását (és magyar fordításban ez nem is lenne üdvös módszer), itt eljárása ellentmondani látszik általános gyakorlatának.
‑ 72.o. 141. j. Ahogy ezt később a fordító (sőt maga Aranyszájú is: 136.o.) megjegyzi, a pneuma ‑‑ akárcsak az arámi rű_â ‑‑ szelet is jelent. Ha ez itt hangzik el, érthetőbbé tette volna a szöveget és a jegyzetet (ugyanígy a 151. o. és a 320. jegyzet esetében).
‑ 74. o. 146. j. Tekintettel arra, hogy a kötet végén a bibliográfia tematikus, és nem pusztán betűrendes elrendezést követ, a "Daniélou, Bevezetés, 18‑9" rövidített hivatkozás forrásának fellelése némileg fáradságos.
‑ 234. o. az Ef 5,25 idézetében "megszerette az Egyházat": aligha hiszem, hogy ez lenne a bibliai szövegben az aorisztosz jelentése, inkább "szeretetét mutatta (ti. földi életében) az Egyház iránt".
‑ 250‑251. o. (Areiosz levele Nikomédeiai Euszebioszhoz): nem értem, miért fordítja a szerző [kétszer] Theodorétosz kritikai kiadásának agennétos‑át ("születetlen") "létrejövés nélküli"‑nek (mintha agenétos állna). Ugyanis míg e két esetben ez lehet szövegkritikai (és dogmatörténeti) vita tárgya, a megfelelő igei alak (a "lett"‑nek fordított gennéthéi) egyértelműen a születésre utal (a "létrejött" a görög mondatban genétai lenne). A dokumentum ilyen radikális értelmezését minden további magyarázat nélkül nem tartom szerencsésnek.
‑ a görög nevek írása a magyar szövegben sajnos a mai napig megoldatlan, nem egységes. E jelen sorok írójának meggyőződése, hogy a görög szavak átírása (amit nyomdatechnikailag kurzív szedéssel különítünk el a főszöveg nyelvétől), és a görög személynevek magyar leírása két különböző probléma, hiszen az európai kultúrák általános gyakorlata az alapjukul szolgáló antik kultúrákból származó nevek "honosítása". Így messzemenőkig egyetértek a fordítóval, hogy ahol csak lehet, a megfelelő magyar nevet használja. Nem értem azonban az olyan megoldásokat, mint Teodorétosz (251. o.) vagy Teofilosz (261‑2. o.) ‑‑ Theodorétosz és Theophilosz vagy Teofil).
‑ a gondos szerkesztésre utal, hogy alig található nyomdahiba a szövegben, jóformán csak az Utószóban akad csak egy‑két elírás.
Végezetül hadd említsem meg a kötet elkészültében közreműködők nevét is. A fordítás hitelességére garancia az értő kontrollfordító, Pesthy Monika személye is. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak ismeretünk töredékes, de tökéletes munkát se végezhet egyikünk sem.
A kötet esztétikai élménye Mátyássy László és Kacsoh Cecília munkáját dícséri. Az Odigitria könyvek emblémáját tervező Oláh Mátyás pedig nem először dolgozik együtt a fordítóval. Új Theológus Szent Simeon: Huszonöt fejezet az istenismeretről és a theológiáról (Kairosz, Budapest, 2001) c. művében már egyedülálló szépségű könyvvel ajándékozták meg a magyar közönséget. S ha neve nem is szerepel az impresszumban, sokan tudjuk, hogy a Budai Szerb Ortodox egyház néhai püspöke, az rendkívüli műveltségű és személyiségű Danilu Kristi_ anyagi és szellemi támogatásának nagy szerepe volt abban, hogy e kötet és sorozat létrejöhetett. Reméljük, az Odigitria és az Osiris Kiadó együttműködése még számos hasonlóan értékes munkával örvendeztet meg bennünket.
Bugár M. István