Katekhón 2005/1
Lucien Régnault, Így éltek a 4. századi egyiptomi szerzetesek, ford. Bódogh-Szabó Pál (Budapest: Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2004). 319 o. [ármegjelölés nélkül].
Lucien Régnault, a monasztikus hagyomány kezdeteire, a sivatagi atyákra vonatkozó források vezető szakértője arra vállalkozik e monográfiában, hogy a szétszort – görög, kopt, latin, örmény, grúz, arab, etióp nyelvű szövegekben található – utálások alapján, a régészeti ásatások figyelembevételével rekonstruálja a korai remeték testi-lelki életének minden hozzáférhető szegmensét. Ezáltal hasznos kísérőjévé válik az atyák mondásait tartalmazó gyűjteményeknek, amelyek legismertebb darabja, az ábécé-sorrendes változat immár magyarul is teljes terjedelmében olvasható: A szent öregek könyve, ford. Baán István (Budapest: Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2001).
Nem kell magyarázkodni, hogy a szerzetesség ekkoriban kialakuló intézménye mekkora hatással lesz a kereszténység spirituális életére, vagy éppen kultúránkra. Azonban Régnault sem csupán ezért, azaz történeti érdekességképpen fordul a sivatagi atyák felé, hanem a megérteni és tanulni vágyó fél nyitottságával. Meg van győződve róla, hogy bármennyire távoli is időben ez a világ, és – mint könyvének mottójában hangsúlyozza – bármennyire nehezen is hozzáférhető a modern európai kultúra felől megközelítve, a nehézségek leküzdése bőségesen megtérül.
Valóban, aki először találkozik ezekkel a szövegekkel, általában kettős hatás éri: egyrészt egyes mondások villámszerűen világítanak meg néhány egyszerű, azonban mára elfelejtett igazságot, másrészt viszont világképük és radikalitásuk más elemei olykor idegenül, vagy riasztóan hatnak a modern olvasóra. Ezért annak is, aki nem ijed meg az első nehézségek láttán, idegenvezetőre van szüksége. Egy ilyen útikönyvet tart kezében most az olvasó, amely elsősorban nem szellemi, hanem gyakorlati oldalról megközelítve igyekszik segíteni abban, hogy megismerjük és megszeressük a sivatag szentjeit. Ezért, ha talán nem is elégséges, de hasznos lélekvezetőnek bizonyul.
Régnault sikere azonban nemcsak azon múlik, hogy szeretettel kezeli „ tárgyát ”, hanem azon is, hogy nem csupán az írott és a régészeti forrásokat ismeri, hanem bejáratos a kortárs kopt kolostorokba is, ahol máig élő hagyományként őrzik a sivatagi atyák útmutatását, gyakorlatát. Ebből a szempontból sokat gazdagítja a képet, ha az olvasó ennek az élő hagyománynak más tanúival is megismerkedik: ilyen például a nemrég megjelent Áthosz- ”útikönyvvel ” (Nacsinák Gergely András – Soós Sándor: Áthosz, a Szent Hegy: az Istenszülő kertje, [Budapest: Kairosz, 2004]), különösen a kortás atyák életéből és mondásaiból ízelítőt adó fejezete (144-168), amit remélhetőeg hamarosan követ magyarul a nemrég elhúnyt szentéletű áthoszi remete, Paisziosz atya könyve a kortárs áthoszi szentekről; valamint a moldvai kolostorvilágba kalauzoló kötet (Ioanichie Bălan, A moldvai szerzetesek élete [Budapest: Odigitria-Osiris, 2002]); vagy Ephrem Lash archimandritának éppen e folyóirat korábbi számában megjelent rövid és könnyed írása: „ A munkálkodó Áthosz ”, Katekhón 1 (2004): 146-157.
Régnault könyvének másik erénye az az egyszerű őszinteség, amellyel minden témát kezel. Nem tabu előtte a szexuális kilengések oly divatos témája sem (42-48. o.), ám, ami manapság sokkal értékesebb és ritkább, a modern tabukat sem tiszteli. Szabadon beszél csodákról, nem érzi magán a kényszert, hogy mindent a hétköznapi tapasztalati világra redukáljon, sőt azt sem gondolja, hogy az atyák démonológiáját a felvilágosult ember szerepében tetszelegve lenézően minősítheti. Álláspontja azonban nem egyszerűen „ posztmodern ”, hanem a naívságtól távolságot tartó felkészült tudós ember óvatos, ám belső meggyőződésből fakadó hite jellemzi. Üdítő például, ahogy a források alapos ismerőjeként nyilvánvaló tényekkel oszlat el olyan téves előítéleteken alapuló modern közhelyeket, mint hogy a sivatagi anakhóréták „ exodusának ” indokai elsősorban gazdaságiak lettek volna (17-18). Józansága azonban itt is arra korlátozza, hogy a nagy ismert alakokra, úttörőkre vonatkoztassa megállapítását, anélkül, hogy kizárna más jelenségeket. Tudja, hogy a sivatagi atyák világa is emberi világ, tele a legkülönbözőbb – olykor nem éppen üdítő – történetekkel éppúgy, mint a szentség lehetőségével.
Bár a monográfia elsősorban a szélesebb érdeklődő közönséget szólítja meg, egyetlen, a kor történetével foglalkozó kutató sem nélkülözheti, vagy kerülheti meg. Az alábbiakban azonban – recenzensi kötelességemből adódóan – mégis fel kell említenem a könyv néhány fogyatékosságát, amelyek azonban hasznosságát és jól használható voltát nem hiúsítják meg.
Ami az érdeklődő olvasót zavarhatja, az a fordítás néhány nem egészen sikerült mondata, melynek értelmét nehéz, vagy lehetetlen kihámozni. Ez azonban nem jellemző a fordítás egészére, amely alapvetően gördülékeny és jól érthető. Érdekes módon az értelem-zavaró hibák többsége a könyv első három fejezetére korlátozik, később csak elvétve találkozunk ilyesmivel. A magyar olvasók többsége számára ismeretlen hely- és személynevek burjánzása arra indít, hogy egy térképet és egy „ életrajzi lexikont ” keressünk a kötetben. Az előbbit némi kutatás után a 293. oldalon felleljük (a tartalomjegyzék nem utal rá), azonban sajnos a helynevek egy részét nem találjuk meg rajta. Az életrajzi lexikonhoz azonban egy másik kötetet, a fenn említett Szent öregek könyvét kell fellapoznunk, ahol viszont értelemszerűen csak az alfabetikus apophthegma-gyűjteményben szereplő nevek esetében találunk útmutatást. A sok, jelző nélkül használt azonos keresztnév is gyakran zavarba ejti az olvasót, mégha a kötet céljából a konkrét személyek azonosítása messze nem elsőrendű fontosságú is. A névmutató pedig ehhez önmagában nem nyújt elégséges támpontot. Ezen kívül helyenként szómagyarázatra is szükség lett volna, mert például a magya olvasó aligha értheti, a „ szerzetes ” szó miképpen jelenthet „ egyedüllét ”-et (18. o.). A történeti tájékozódást ugyanakkor egy kronológiai táblázat jól segíti (303-305. o.).
Az olvasó tájékozódását bibliográfia segíti. A szerkesztők odafigyeltek arra, hogy a magyarul hozzáférhető forrásokat is felsorolják. Talán a pakhómioszi regula latin fordításának magyarítását lehetett volna még megemlíteni (in: Puskely Mária, A monachizmus kezdetei a Római Birodalomban [III-V. Század], [Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001]: 184-212). Bár a solesmes-i bencések jóvoltából franciául férhető hozzá a legteljesebb anyag modern fordításban, a magyar olvasó számára hiányzik az egyéb nyelveken fellelhető anyag.
A szakmabeli talán azt hiányolja leginkább, hogy a szerző – teljességgel érthető módon -- a korai monachizmust megrázó teológiai viták tárgyalását mellőzi. Igaz, ennek újabban különösen a könyv eredeti francia kiadása után virágzott fel a kutatása: ld. Elizabeth A. Clark, The Origenist Controversy: The Cultural Construction of an Early Christian Debate, (Princeton, N.J.: Princeton University Press, 1992); Samuel Rubenson, The Letters of Anthony: Monasticism and the Making of a Saint, Studies in Antiquity and Christianity (Minneapolis: Fortress Press, 1995); uő. "The Egyptian Relations of Early Palestinian Monasticism," in The Christian Heritage in the Holy Land, ed. Anthony O'Mahony, Göran Gunner and Kevork Hintlian (London: Scorpion Cavendish, 1995);
uő., "Origen in the Egyptian Monastic Tradition of the Fourth Century," in Origeniana Septima: Origenes in den Auseinandersatzungen des 4. Jahrhunderts, ed. Wolfgang A. Bienert and U. Kuhneweg, Bibliotheca Ephemeridum theologicarum Lovaniensium 137 (Leuven: Peeters, 1999): 322-6.
Végezetül megemlítenék néhány fontos bibliográfiai tételt, melynek egy tájékoztató irodalomjegyzékben is helye lett volna: Philip Rousseau, Ascetics, Authority and the Church in the Age of Jerome and Cassian (Oxford, 1978); uő. Pachomius: The Making of a Community in Fourth-Century Egypt (Berkeley, Cal.: University of California Press, 1985). Különösen a 9. fejezethez fontos: Placide Deseille, L'Évangile au désert: Origine et développement de la spiritualité monastique (Paris: Cerf. 1965; repr. 1999); Kallistos Ware, The power of the name : the Jesus prayer in Orthodox spirituality (Oxford: SLG, 1986) korai időkre vonatkozó részei. Az ásatások újabb irodalmáról nyilván átfogó képet kaphat majd az olvasó a Szépművészeti Múzeumban márciusban nyíló kopt kiállítás katalógusából.
Jól tudom, hogy a hiányosságok megemlítése részben luxus igényeket fed a tudományos könyvkiadás és a korai kereszténységgel történő foglalkozás hazai helyzetét figyelembe véve, különös tekintettel az anyagi forrásokra, hiszen a felrótt hibák, vagy hiányosságok kiküszöbölése komoly plussz feladatot jelentett volna, amelyre mostanában a legnevesebb könyvkiadók sem szoktak vállalkozni. Sőt inkább annak kell örülnünk, hogy vannak még olyan kiadók, melyek áldozatok árán is felvállalják ezt a „ veszteséges ” ügyet, melynek jelentősége messze túlmutat a tudományosság puszta belügyein. Remélem, az olvasók osztani fogják meggyőződésemet, hogy ezúttal is megérte.
Bugár M. István