message=A beszéd két ember vagy több ember között zajlik. A beszéd célja, hogy az emberek a gondolataikat kifejezzék, eljuttassák egymáshoz, majd azok feldolgozása révén válaszoljanak a hallottakra. A beszéd két nagy folyamatra osztható: a beszédprodukcióra és a beszédfeldolgozásra. Mindkettõ számos részfolyamatból épül fel. A beszédprodukció a kódolással kezdõdik, amikor a beszélõ a gondolatait a megfelelõ nyelvi formába önti. Az artikuláció a nyelvi formák hangzó változatainak létrehozása, vagyis a beszéd tulajdonképpeni képzése. Amikor az eredeti gondolatot tartalmazó modulált levegõrezgés elhagyja a beszélõ ajkait, és kikerül a légtérbe, akkor mint akusztikai hullámforma az idõ, a frekvencia és az intenzitás paramétereivel jellemezhetõ. Ezek adják a beszéd akusztikumát vagy akusztikai szerkezetét. A beszédet felfogó, hallgató személy ezeket a hullámformákat képes feldolgozni a hallás folyamatában, majd a beszédészlelés során kialakítja a nyelvi jeleket, azaz a beszédhangokat, hangkapcsolatokat és hangsorokat. A beszédmegértés létrejöttekor a hangsorokhoz jelentést kapcsol, a jelentéseket közlésekké fûzi össze, a több, egymást követõ közlésbõl pedig felépíti a szövegeket, amelyhez az elhangzottak megértésén alapuló értelmezés is szükséges lesz. Ezek a legmagasabb rendû, ún. kognitív folyamatok. Az ember a beszédet létrehozó, azaz beszélõ és a beszédet feldolgozó, azaz beszédmegértõ szerepét bármikor váltogathatja.
A megszólalásnak sokféle oka és típusa van. A beszélõ a szándékait, a gondolatait, az érzéseit egy folyamatosan artikulált beszéddé alakítja át. A szemantikai szerkezet, vagyis a közölni szándékozott tartalom jelenik meg a szintaktikai (mondattani és morfológiai) és a fonológiai struktúrák közvetítésével. Ezt a folyamatot nevezzük beszédprodukciónak. A cél annak a gondolatnak a kifejezése, amelyet a beszélõ az adott partnerrel/partnerekkel egy adott helyzetben közölni akar.
A nyelvi kifejezésben elsõsorban fõneveket, majd rendszerint igéket használunk. A korán kiépülõ ún. pragmatikai szerkezet magába foglalja azokat az udvariassági szabályokat, amelyeket a beszélõnek a kommunikáció során követnie kell, tehát hatással lesznek a választott nyelvi formákra. A nyelvre jellemzõ fonológiai szabályok érvényesülését követõen létrejön a fonetikai struktúra, amely az artikulációs gesztusok megformálását készíti elõ. Megtörténik a beszédhangsorozatok kiejtése, amelynek eredménye lesz az az akusztikai jelsorozat, amelyet a hallgató dekódol. A kiejtett beszéd igen redundáns, azaz mind szemantikailag, mind fonetikailag rengeteg többlet-információt tartalmaz, amelyek a hallgató beszédmegértését segítik elõ.
A beszédmegértés folyamata két nagy szakaszból áll: 1. a nyelvi kódok (jelek) rendszerének megfelelõ hangjelenségek észlelése és 2. ennek a kódrendszernek az értelmezése. Mindkettõ több szintbõl épül fel, amelyek törvényszerû együttmûködésben biztosítják a hallott beszédjelenségek megértését.
A beszédmegértés fejlõdése során, gyermekkorban alakul ki az a mechanizmus, amelyik lehetõvé teszi az adott nyelv felismerését. Ezt a mechanizmust percepciós (vagy megértési) bázisnak nevezzük, amelyben az általános, nyelvfüggetlen vázra erõsen nyelvfüggõ szabályrendszer épül.
A beszédfeldolgozás az elsõdleges hallási elemzéssel indul, amelyet egy felismerési (elképzelési) terv követ a beszédészlelés és a beszédmegértés szintjein. Ez utóbbi egyszerre három síkon folyik: az észlelés (alapszintek: akusztikai, fonetikai, fonológiai) szintjén, majd a szintaktikai és a szemantikai elemzés szintjén. A szemantikai elemzés visszahat(hat) az észlelésre és a szintaktikai mûveletekre. Az asszociációk vagy értelmezés szintjén a hallott és megértett közlés(ek) összekapcsolása történik meg az emlékezetben már korábban tárolt ismeretekkel és/vagy tapasztalatokkal.