text=Bármely szám kiejtésekor a beszédjel teljes akusztikai jellemzéshez három fizikai szerkezeti szintet kell figyelembe venni. Ezek a következők: a beszéd belső frekvenciaszintű építőelemei (a), az intenzitás (i) és az időszerkezet (t). Magát a frekvenciaszerkezetet két részre kell bontani, nevezetesen a koartikulációból (k) adódó formánsváltozásokat figyelembe vevő szintre és a beszéddallamra (d). Ebből adódik, hogy ideális esetben az eredeti 25 számelem mindegyikét egy-egy 4 paraméteres függvény szerint kellene meghatároznunk, amely függvényben a koartikulációból adódó változatok egy további több paraméteres belső függvény formájában szerepelnek. Az új elvek alapján készítendő számelemet a következő általános összefüggés szerint lehet származtatni ugyanazon régi számelemből.
Új számelem = számelem (a (k,d),i,t)
A fenti függvény megalkotásához az alábbi kérdésekre kell válaszolni:
- Hogyan változik a számot felépítő számelemek időtartama a számban való elhelyezkedésük szerint?
- Hány elemtípust kell megkülönböztetni, ha a számot az emberi ejtést megközelíto ritmikával akarjuk megvalósítani?
- Milyen a dallammenet a kiejtett számon belül? Vannak-e hangsúlyozásra utaló alaphangmagasság-kiemelkedések?
- Milyen koartikulációs szabályok szerint kell osztályozni a számelemeket, hogy az összekapcsolások után a találkozási pontokon az akusztikai szerkezet folyamatossága biztosítva legyen, tehát a lehető legkisebb torzulások keletkezzenek és a folyamatos hangzás megvalósuljon?