Búcsú a legendától:
több százan siratták Varga Pistát
 
 

Búcsút vettek minden idők legjobb magyar kézilabdázójától a Debreceni Köztemetőben. Debrecen városa nélküle üresebb lesz - mondta Papp László polgármester.

Varga István, vagy ahogy mindenki ismerte, Varga Pista a Debreceni Dózsa kézilabda csapatának világklasszis átlövője volt. A legeredményesebb magyar kézilabdázónk: ötszörös magyar bajnok, ötször nyert magyar kupát, hatszor lett gólkirály, 127-szer ölthette magára a címeres mezt, kétszer vett részt olimpián, kétszer világbajnokságon, és szerepelt az európai és világválogatottban is.


Kevés olyan sportember van, mint amilyen ő volt

A magyar nemzeti csapatban 882 gólt jegyzett, a hazai bajnokságban olyan rekordot ért el, melyet talán soha nem tudnak megdönteni: az idény 26 meccsén 294 alkalommal talált az ellenfél hálójába. Karrierje végén, légiósként elkápráztatta még a német publikumot is, dolgozott a Nemzetközi Kézilabda Szövetség ellenőreként, itthon Göncz Árpád államelnöktől átvehette a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje kitüntetést, Debrecen városa pedig Hajós Alfréd-díjjal értékelte csodálatos pályafutását.

2011. november 14-én közölték vele, hogy tüdőrákja van, s legfeljebb fél éve van hátra. Ő azonban nem adta fel, hihetetlen küzdeni akarással három évig még velünk lehetett. December 6-án azonban elveszítette a csatát, a tüdőklinikán halt meg 71 évesen. Varga Istvánt a debreceni önkormányzat saját halottjának tekinti. Búcsúztatását szerdán délután tartották a Debreceni Köztemetőben, ahová több százan látogattak ki, mindannyian egy szál fehér rózsát vittek.

A város nevében Papp László polgármester búcsúzott a legendától. „Varga István példakép Debrecenben, példakép Magyarországon és szerte a világon, Debrecen városa nélküle üresebb lesz. Olyan sportemberi példát, életutat mutatott, ami méltán tette őt példaképpé” – hallhattuk a polgármestert.

A sporttársak nevében Süvöltős Mihály búcsúztatta Varga Istvánt, személyes történetekkel emlékezett – ahogy ő fogalmazott – a „nemzet bombázójára.” A barátok és a szurkolók nevében Szentgyörgyi János beszélt a búcsúztatáson, kiemelte, Varga István nem csupán kiváló sportoló, hanem nagyszerű ember is volt, akire mindig lehetett számítani.

A búcsúztatáson ott volt többek között Kovács Péter világválogatott átlövő, Laurencz László, a női válogatott egykori szövetségi kapitánya, Bíró Imre, a DVSC kézilabdacsapatának volt vezetőedzője, Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője. Búcsúztak egykori csapattársuktól a Debreceni Dózsa játékosai, mellettük a DVSC egykori bajnok női csapatának játékosai is lerótták a tiszteletüket.

Varga István temetése december 19-én 13 órakor lesz az Abonyi Köztemetőben.

A városi tévé videója a búcsúztatásról. Dehir.hu | A videó helyben


Dehir.hu 2014.12.17. http://www.dehir.hu/debrecen/bucsu-a-legendatol-tobb-szazan-sirattak-varga-pistat/2014/12/17/

 

     
Az oldal Hoter sablonjának felhasználásával készült.