Cséndzs lengvidzs?

Miután 1987 júniusában az Észak-Magyarországról érkező Grósz Károly lett a miniszterelnök, a nyilvánosságban - beleértve a Magyar Rádiót is - pillanatok alatt elterjedt a -tól, -től ragos hasonlító határozó ("a tavalyitól sokkal többen indultak a versenyen"). Ez a forma nyelvjárásinak minősül, tehát nem "helytelen", de a magyar köznyelv grammatikája szerint szabálytalan. Pontosan tizenegy évvel később a minisztériumok felsorolásáról vitatkoztak a demokratikus parlamentben. Egy ellenzéki képviselő fölvetette, hogy a "Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma" elnevezés rossz, mert a magyar nyelvtan idevágó szabálya szerint az efféle birtokos szerkezetet határozott névelőnek kell megelőznie (így: "A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma", különös tekintettel arra, hogy a magyar nyelvtan is a nemzeti kulturális örökséghez tartozik). Ismétlem: ez esetben sem úgynevezett nyelvhelyességi, hanem közönséges grammatikai szabály megszegéséről volt szó. A kiigazításra tett jámbor javaslatot a kormánytöbbség leszavazta (de lehet, hogy csak kiröhögte). Újabb négy évvel később - a nemzeti érzület jegyében - ugyanez a kormánytöbbség forszírozza (pardon: erőlteti) a nyelvtörvényt.
A nyelvtan mi vagyunk.
Ha ennyire szorosan összefonódik a mondattan a hatalommal, nem kell csodálkozni azon az aggodalmon - sőt, ne kerteljünk, félelmen -, amely az Értsünk szót némelyik betelefonálójának hangjából érződik. Az a kedves hallgató ("G. Mária beszélek Budapestről"), aki "borzasztó slendriánságnak" tartja az "innentől, onnantól" formát (mondván, hogy "nem igazán felel meg esztétikailag az elvárásoknak"); az, aki kételkedik a "meg szeretném beszélni, meg szeretném próbálni" igekötős alakok helyességében (mert egy régi professzora germanizmusnak mondta); az, akinek "baja van" a Kossuth Rádión gyakorta hallható "öt perccel múlt el hét óra" fordulattal; akinek bántja a fülét a "tegyél", "vegyél"; aki helytelennek és a szláv hatás eredményének véli a "nehogy" szót - az bizonyára nem részesül a nyelvtanba beleszóló hatalomból. Az nem csupán félti a nyelvet, hanem fél is az ismeretlentől. Grétsy László és Rékai Gábor amúgy barátságos hangvételű rádióműsora mindent megtesz, hogy eloszlassa a nyelvi babonákat éppúgy, mint a nyelvi dolgokra érzékeny hallgatók konkrét aggodalmait. Ezenkívül mindent megtesz azért, hogy ne oszlassa el azt a félelmet, miszerint csak az beszél "tisztán", "helyesen" magyarul, aki betartja a nyelvhelyességi előírások hétköznapi halandónak áttekinthetetlen tömegét - és hogy a nyelvi szabályokat nem a köznyelvet beszélők közössége határozza meg, hanem még a nyelvészvilágon belül is egy viszonylag szűk csoport.
Mint a nyelvtörvényről zajló vita bizonyítja, ez utóbbi elgondolás fölöttébb kényelmes a politikusoknak. Ha már nem tudnak anyanyelvükön (ez ugyanis a magyar nyelvtan ismeretét feltételezné, nem pedig azt, hogy fölismerjék a restaurant vagy a change szó idegen voltát), akkor a legegyszerűbb olyan személyekre bízni az őrködést, akik e feladatra mindenki másnál alkalmasabbnak nyilvánítják magukat. Mert akkor nyugalom lesz.
De miközben a miniszterek és államtitkárok a reklámnyelv purifikálásával vannak elfoglalva, föl sem tűnik nekik az a veszély, amely a gazdasági és informatikai hatalom részéről fenyegeti tulajdon hadállásaikat is - nem a "nyelvhelyességet", hanem a nyelvet, a gondolatok autonóm kifejezésének lehetőségét. A legutóbbi műsorban még egy nyugdíjas hallgató és Grétsy László is megemlítette a szóelválasztó programok tévelygését - nem nehéz észrevenni -, de a dolog ennél súlyosabb. Tökéletesen fölösleges helyesírási tanácsadó szótárt csinálni, ha a Microsoft Word automatikusan kijavítja a pluszt plusszra (és még a csinál igét is van képe "kerülendő"-nek minősíteni). Hasonló magyarázat van arra, hogy ma már minden hivatalos és félhivatalos iratban nagybetűvel szerepel a hónapok neve. Jelen cikkben a Word zöld cikcakkal húzta alá a harmadik bekezdés második mondatát, jelezvén, hogy túl hosszú a mondat - mióta van köze hozzá? Ami a magyar irodalom kilátásait illeti, e fényes korszakban roppantul megnehezül a dialógusírás. Ha ugyanis az ember egy bekezdést gondolatjellel kezd, akkor a program a következőket is gondolatjellel kezdi, ráadásul beugrasztva, mint egy bevásárlólistát, hacsak kemény munkával le nem állítom, vagy ha nem nyomozom ki, hogy ezt a beállítást az Eszközök menüpont Automatikus javítás alpontjának abban az alpontjában lehet kikapcsolni, amely Microsoft-magyarul az AutoFormázás beíráskor nevet kapta. Megjegyzem, az AutoFormázás is alá van húzva pirossal a monitoromon, mert nem szerepel a Word nyelvi ellenőrző szótárában. A jelek szerint nemcsak a gondolatellenőrzést sikerült gépesíteni, hanem a cenzúra ostobaságát is. Kíváncsi vagyok, mikor tiltakoznak majd ez ellen a parlamentben.
Bár az is igaz, hogy volt már ettől rosszabb.

(Értsünk szót!, Kossuth, november 19.; a Microsoft Word "Nyelvi ellenőrzés" és "Automatikus javítás" menüpontja)