Nyaktekerészeti mellfekvenc. Gőzpöfögészeti
tovalöködönc. Az egykori nyelvújítók nemes hevületének
termékeiből korántsem maradt meg minden, sőt, alkalmasint
már a kicsúfolásukra született kifejezéseken - mint a fönti
kettőn - is csak körülményességük okán derülünk (noha
éppen a mozdony szavunk gyökeret vert).
A korabeli nyelvújítók tekintélylyel bíró, az
ország szellemi életében meghatározó, kiművelt elmék
voltak. Emellett a nyelvújításnak szerfölött fontos
mögöttes tartalma volt: a nemzetállam kialakulását
segítette és nyomatékosította. Önkéntes volt, meggyőzésen
(érveken, kirohanásokon és halálos sértődéseken) alapuló
vitákban lett azzá, aminek ismerjük. A nemzetállam, ez a
mára kiüresedett klisé, akkor a fejlődés élvonalát
jelentette. Nagy utat tettünk meg azóta.
Megjelent egy törvény, amit nyelvvédő törvénynek
mond a sajtó (lánykori nevén 2001. évi XCVI. törvény - A
gazdasági reklámok és üzletfeliratok [...] magyar nyelvű
közzétételéről). Hatályos majd csak később lesz, de már
most homályos. Érdemes foglalkozni vele, mert amellett, hogy
többletköltséggel jár, tönkreteheti a jól megkomponált
reklámjainkat. Ezzel érdemeinek mintegy a végére is értünk.
Szép, maszatos kis törvénycsíra. Tegyük túl
magunkat azon, hogy a preambulum majd' a harmada a voltaképpeni
törvényszövegnek, színvonala pedig valahol egy züllöttebb
népiskolai pedellus nemzetfelfogásával rokonítható.
Homályos törvény ugyanis nem jó, ha hosszú, ez pedig
derekasan helytáll a homályszórás frontján - így még a
legrövidebb előszó is aránytalanul hosszú lenne. Ez úgy
végződik: "Az országgyűlés [...] az
információszabadság alkotmányos joga nyelvi hátterének
biztosítása érdekében [...]" alkotta meg művét. Az
pedig kimondja, hogy "a reklám szövegét [...] magyar
nyelven meg kell jeleníteni", megengedve nagyvonalúan,
hogy az idegen szó "magyar nyelvű megfelelőjét is"
odavéssük.
Nagyszerű. Mintha nem ugyanazok a magyarok volnánk,
akik annak idején Erdélyben háborogtunk a kényszerűen
kétnyelvű üzletfeliratokon. A törvény ugyanis nem mondja ki,
hogy mely idegen nyelveket szankcionálja - jól is néznénk ki
-, ámde akkor a derék békéscsabai szlovák
műbútorasztalosnak a vele egynemzetiségűeknek szánt
boltjára a szlovák mellé magyarul is ki kell írnia mindent.
Felháborító: Ceauşescu vinnyog a boldogságtól, ha van
pokol, ahol megtűrik esetleg.
Amellett, minthogy a feliratok, reklámok lényege a
sportszerűség, a villanásnyi idő alatti megérthetőség,
azért vélhetnők, ez a szabály az Olvasó Népért mozgalom
kései lecsengése: őszülő kobakok bús hada fog
reklámtáblákra bukni, mire végére jut annak, hogy - teszem
azt - a "vekni" kenyér hogy is szóland népnemzeti
magyarul.
Egy törvény jó, ha pontos. Nem vagyunk
elkényeztetve e téren sem. A magyar szöveg terjedelméről a
következőképpen okosítja ki a tudásra szomjas műszaki
embert: "legalább ugyanolyan jól érzékelhetően,
valamint legalább ugyanolyan méretben [kell elhelyezni], mint
az idegen nyelvű szöveget [...]". Vegyük csak ezt:
flexibilis tömlő. Ennek magyar megfelelője a gégecső.
Előbbi 16, utóbbi 7 leütés. Ahhoz, hogy ugyanolyan jól
érzékelhető legyen, elég ugyanazzal a betűtípussal és
-nagysággal melléírni. Igen ám, de ott a méretmegkötés,
tehát 16/7-szeresére kell nagyítani a szöveget, ami az
eredeti szedésből kiugró, zavaró, esetlen grafikai
megjelenést fog okozni - kár volt annyit költeni a cég
arculatára. Ha ellenben a magyar szöveg a hosszabb, akkor egy
zsúfolt, értelmezhetetlen folt fog megjelenni a megtervezett
felületen - nemcsak a hirdető, hanem maga a nyelv is veszít,
mert ugyan ki nem röhögi ki a szabályt, aminek ez az
eredménye.
Most pedig találomra nézzünk néhány
nyaktekerészeti mellfekvencet. Kontaktcsiszológép. Mindenki
tudja, miről van szó (széles szalagú csiszológép), noha a
szó maga túl azon, hogy idegen, még jókora ökörség is,
hiszen mutasson valaki olyan csiszolást, amikor nincs kontaktus
az anyag és a szerszám között... De a fogalom elterjedt, és
minden pontatlanságával együtt tömören kifejezi a gépet.
Dekorlapok. Tudni kéne, mit magyarítsunk vajon elébb: az
underlayt, az overlayt vagy magát a dekorpapírt. Kéne rá egy
jó törvény... Laminált lap. A szakirodalom (Moldova György)
tanulmányozása hamar megmutatja, hogy a szó eleje ősi magyar
gyök, ami több szavunkban is föllelhető, úgymint állami,
valami és így tovább. Ezen túlmenően azonban mégiscsak a
bevonatokkal kapcsolatos idegen szó, legpontosabb megfelelőjét
egy szakfordításban találtam: réteggel ellátott lap, hát
akkor már inkább laminált. Persze a jó öreg nyelvi
fejlődés megy a maga útján, és mivel ma már
boldog-boldogtalan szab lapot, egyszerűen átkeresztelték
bútorlapnak. Azt hiszem, el kell fogadnunk, és a ma már csak
igényes munkákon használt anyagot - megkülönböztetésül -
teljes nevén kell, lécbetétes bútorlapnak hívnunk. És ez a
lényeg: a (szak)nyelv öntörvényű fejlődése, vagy néhány
tekintélyes ember példamutatása biztosan elérheti azt, amit
egy (pláne gyatra) törvény soha: a nyelv egészséges
önvédelmét.
A törvényt maguk az összebarkácsolói sem
gondolhatták komolyan. Azt mondja Ughy Attila, a Fidesz
témafelelőse (Napi): "A törvényhozók megvárják,
hogyan fogadja a törvényt a közvélemény és mennyire lesz
betartható." Ez magyarul azt jelenti, hogy megalkotásakor
még annak sem néztek utána, amit pár bekezdéssel előbb -
mint amatőr, kapásból - leírtam. Se hatástanulmány, se
szakértők, se szakértelem. Kábé olyan ez, mint amikor a
szakács előránt egy kicsit zöld és nagyon nyüzsgő húst a
bontótőke alól, meglepetten nézegeti, majd egy hirtelen
ötlettel beléveti a 620 kisiskolásnak készülő gulyás
lobogó levébe:
- Meglátjuk, hogy túlélik-e - mondja, és
idvezülten mosolyog.
Az üzlet, az üzletek - és a rábeszélés
művészete: a reklám - kócos nyelvének központi
megfésülésére már voltak kísérletek. Tucatnyi év után
itt az újabb lelkes nekirugaszkodás. Újabb kormány érzi
szükségét, hogy hatalmi szóval intse mérsékletre a
cincogásban elpofátlanodott borzas egeret: a nyelvet.
Borítékolható, hogy az eredmény ugyanaz lesz, mint volt annak
idején: néhány szellemes kísérlet elvérzik, a részeges
józsefvárosi kurvapecér szellemi horizontján megálmodott
agyrémek pedig a fásy-mulatók intellektuális ganédombjainak
táptalaján elszaporodnak. De ez a kisebbik gond.
A törvényhozók nagylelkűen átmeneti időszakot
hagytak, hogy legyen idő előteremteni a törvény okozta
pluszkiadások fedezetét. Merthogy pluszkiadások lesznek, az
biztos. Sokba fog ez kerülni nekünk, csakúgy, mint a többi,
hozzáértéstől garantáltan mentes szabály.