2:0 Schmitt Pál megint kikapott a magyar nyelvtől: olvassa csak!

A nyelvvédő köztársasági elnök által jegyzett hat javaslat megint hemzseg a nyakatekert, magyartalan megfogalmazásoktól, képzavaroktól.

A korábbi, egészen botrányos nyelvhelyességi hibákat és megfogalmazásokat tartalmazó, utóbb egyszerűen letagadott javaslatcsomag után ismét nem sikerült a magyar nyelv szabályainak megfelelő észrevételeket megfogalmaznia Schmitt Pál köztársasági elnöknek az Alkotmányhoz. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára felkerült hat javaslat a kereszténységre való utalást, a magyar nyelv ápolását, a  családok védelmét, az élethosszig tartó tanulást, a sport fontosságát és a Szent Koronát javasolja az alaptörvény részévé tenni.

Kálmán C. György irodalomtörténész– egy közösségi portálon is közzétett – észrevételei szerint ismét nem sikerült megküzdenie a javaslatok megfogalmazójának a magyar nyelv szabályaival. Az első pontban például ezt olvashatjuk: „Európában az államiság és a kereszténység egymásra hatva alakította ki gondolatrendszereit közösségeik szolgálatára.” Ezek szerint van az államiságnak gondolatrendszere (amelyet kialakított)? Az államiság épp olyan ideológia, mint a kereszténység például? – teszi fel a kérdést a professzor, aki a „gondolatrendszereit” kifejezést sem érti; ez azt jelenti vajon, hogy mindegyiknek több van?

"... s mint erkölcsi útmutató, töltötte be"

Ugyanezen pont része a következő mondat: „A legteljesebb értelemben vett magyar államiság a kereszténységnek a világi államra gyakorolt hatása folytán szilárdult meg, s mint erkölcsi útmutató töltött be rendkívül fontos szerepet az évszázadok során.” Kálmán C. György szerint ez a mondat azt jelenti, hogy az „államiság” már önmagában is erkölcsi útmutató lenne, hiszen ez a mondat alanya.

A nyelvművelésről szóló rész is tele van hibákkal. Nézzük mindjárt a „magyar köznyelv nemzeti összetartozásunk elsődleges kifejezőeszköze” – mondatot, amelyik bármilyen magasztosan hangzik is, sajnos zavaros: hiszen ha a köznyelv kifejezést így kiemeljük, akkor felmerül a kérdés: mivel szemben? Az irodalmi nyelvvel? A dialektusokkal?
Még a magyar nyelv állapotáért aggódó mondatban is van egy baki: „Tájékozódva a mai magyar nyelv állapotáról, és szembesülve európai uniós kulturális bizottsági munkám során a nemzeti nyelveket veszélyeztető irányzatokkal…” – olvasható az előterjesztésben, ami sajnos nem tér ki arra: mik ezek az „irányzatok”, vannak-e egyáltalán, és ha valóban léteznek, hogyhogy ezekkel éppen az EU bizottságaiban lehet találkozni? Aki találkozott már irányzattal a bizottsági folyosókon, mindenesetre szóljon.

Védd a nyelvet polgártárs!

De konkrét nyelvvédő javaslat is elhangzik: „… javaslom, hogy fontolják meg annak rögzítését a készülő alaptörvényben, hogy a magyar köznyelv és a tájnyelvi változatok óvása, ápolása, fejlesztése alapvető és elsődleges nemzeti érdek.” Már csak az a kérdés, hogy lehet egy nyelvet „fejleszteni”, és esetleg vannak-e erre források valamelyik strukturális alapban.

Egy rendes konzervatív köztársasági elnök számára nem is lehet a társadalom alapja más a család, természetesen annak is a „férfi és nő szeretetén alapuló” változata. Sajnos az a fránya magyar nyelv itt is megtréfálta a szövegírót, hiszen a mondat értelme szerint valakinek, mármint egy harmadik személynek egyszerre kellene szeretnie a férfit és a nőt. Na de kinek melyiket? És mi van azokkal, akik csak a férfit vagy csak a nőt szeretik? Kálmán C. György szerint ez a mondat azt is jelentené, hogy azonos neműeknek nem lehet családjuk. „Az Alkotmány fogja kizárni azonos neműek családi kapcsolatát (házasságát, örökbefogadását stb.)?” – teszi fel a kérdést az irodalmár.

"Elveszni látszik ugyanis"

„Azonban fontos leszögezni, hogy a demográfiai probléma nem csak gazdasági okokra vezethető vissza. Elveszni látszik ugyanis a családnak, mint alapvető társadalmi közösségnek a kiemelt szerepe közgondolkodásunkban.” Jöjjön a nyelvész ítélete: az „azonban”-t nem szokás (mellék)mondat elejére tenni; a „nem csak” egybeírandó (bár itt vannak ellenvélemények is). A „mint” elé itt nem kell vessző. – És honnan lehet azt tudni, hogy mi van a közgondolkodásban? És valóban így van ez, „elveszni látszik”?

„A Magyar Köztársaság Alkotmányában javaslom megfontolni annak rögzítését, hogy a gyermekek gondozása és nevelése a szülők természetes joga és elsőrendű kötelezettsége, valamint a Magyar Állam szerepe, hogy az anya és apa családalkotó tevékenysége fölött őrködjék…” – hangzik az újabb elnöki észrevétel, itt szakértőnk szerint csak a „valamint” kifejezés értelmetlen – az előbbiekhez képest nem is rossz az arány.

Schmitt Pál gurít: nyelvhelyességből egyelőre nem sikerült tarolnia Fotó: MTI/Földi Imre

Már csak két pont van vissza – és néhány hiba. Kezdjük egy gyöngyszemmel: „A magyar tudományos eredmények, a teremtő elme, a találékonyság és alkotókészség miatt is megbecsült nemzetünk és országunk világszerte” – áll a szövegben, ami a szigorú ítész szerint szórendje és a „megbecsült” állítmány miatt is „igen suta mondat”. Az „ezen állami szerepvállalás jegyében…” félmondattal már „csak” annyi a gond, hogy nincs semmi, amire visszautaljon, hiszen máshol szó sem volt róla.

A sport, mint munkaerő-újrateremtő erő

Nézzük – a nyelvvédelem mellett – az elnök szívügyét, a sportot: „A sportolás, a munkaerő újratermelésének és az egészség megőrzésének hatékony módja és szociális szempontból oly fontos közösségek megteremtésének színtere, a fiatalok nevelésének hatékony eszköze, mely a mindennapi életben hasznosítható készségek és képességek elsajátítását teszi lehetővé.” Kálmán C. György szerint ebben a mondatban mintha nem is volna állítmány – vagy pedig fölösleges a „sportolás” utáni vessző, de akkor sem szép. (A „sportolás, mint a munkaerő újratermelésének módja” kifejezés egészen merész képzettársításokra ragadott minket: a munkaerőn ugyanis nem a fizikai erőt, hanem magát a dolgozót „az embereket” értik – ezek „újratermelését” valóban nevezhetjük sportnak is, de ebben az esetben sem ildomos a tevékenységet mondjuk egy nyilvános sportpályán végezni.)

Végül jöjjön a Szent Korona: „Az elmúlt, több mint ezer esztendős történelmünk során és ma is, a magyarok jelentős részének lelkében nagy ragaszkodás és szeretet alakult ki a Szent Korona iránt, mely nemzeti összetartozásunk jelképe.” Vajon mit jelent a „jelentős részének lelkében”? Azt meg ki mondja, mondta ki, kinek van joga kimondani, hogy ez a tárgy „nemzeti összetartozásunk jelképe”? És azt, hogy „A Szent Korona független európai államiságunk történelmileg megszentelt jelképe”? – áll Kálmán C. György bejegyzésében.

Ezek után kíváncsian várjuk, mi lesz a javaslatok sorsa, esetleg az történik-e velük, mint a korábbi esetben, amikor egyszer csak eltűntek a KEH honlapjáról.

Köszönjük Kálmán C. György közreműködését!