Magyaróra
Hanthy
Kinga:
Reklámnyelvi törvény: kirekesztő,
udvariatlan vagy európai?
Magyar Nemzet 2001. november 3. (32. old.)
Legközelebb is Németországba jövünk nyaralni, szokta mondogatni a családfő a Balaton-parton sétálgatva. A cégtáblákat nem értjük, talán nem is nekünk szólnak. A reklámnyelvi törvény, amely kötelezővé tenné a magyar nyelv használatát is köztéri feliratokon, üzletek portálja felett és a reklámokban, már tervezetként vihart kavart. Vajon gazdasági érdek, politika, esetleg világfelfogásbeli különbség áll a viták hátterében?
Mindenkinek joga van érteni a feliratokat. A magyar
reklámipar „angolkórban” szenved
Fotó: Koncz György
A törvénytervezet egy alkalommal már szerepelt a parlament
előtt, második általános vitája e hónapban várható, s ha
minden rendben halad, akkor jövőre hatályba is léphet az a
törvény, amelyik „a magyar nyelvnek a gazdasági reklámok
és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű
közlemények közzététele során való használatáról” –
nyelvileg nem túl sikerült – elnevezést viseli. A vita
során az SZDSZ fölöslegesnek vélte, a MIÉP enyhének
találta a tervezett szabályozást. E két álláspont között
foglalnak helyet az érvek, amelyeket azok a járókelők is
elsorolhatnak, akik nyitott szemmel sétálnak környezetükben,
s akik – idegennyelv-ismeret híján – zavarónak érzik,
hogy nem magyarul szólítják meg őket az utcai feliratok, a
reklámok és a boltcégérek.
A röviden csak reklámnyelvi törvényként emlegetett új
szabályozási forma megalkotásának szükségességét
először a határon túl élő tudósokat tömörítő Magyar
Professzorok Világtanácsa vetette fel, majd csatlakozott az
Anyanyelvápolók Szövetsége is. Az utóbbiak hangsúlyozták,
nem hívei semmiféle nyelvvel kapcsolatos törvénynek, de
szabályozásra mégis szükség lenne. Megkeresték
javaslatukkal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát,
Hende Csabát, akinek pártfogásával megszületett a
törvényjavaslat.
A tervezet megfogalmazói mindenekelőtt leszögezik, hogy „a
magyar nyelv a magyar nemzet egyik legfontosabb alkotása, élő
közege”, és közös felelősségünk, hogy megőrizzük
épségét, fenntartsuk egészséges alkalmazkodóképességét.
Az információszabadság gyakorlásának elemi feltétele –
írják a jogalkotók –, hogy az állampolgároknak
lehetőségük legyen a hozzájuk címzett közlemények
„magyar nyelven való befogadására”. Ezért tartják
szükségesnek, hogy a médiában, illetve a köztéren
elhelyezett reklámokban a szöveget – ideértve a szlogent is
– magyar nyelven is meg kell jeleníteni legalább olyan jól
érzékelhetően, mint az idegen nyelvűt, továbbá az üzletek
portálján, az üzletben és a kirakatban a bolt nevét,
valamint a fogyasztókat tájékoztató közleményeket is fel
kell tüntetni magyarul. Ugyanez vonatkozik a közterületen,
így közlekedési eszközökön közzétett feliratokra,
tájékoztatókra is. A törvény tehát nem tiltaná az idegen
nyelvű feliratokat, csupán kötelezővé tenné az azonos
értékű magyar fordítást is.
A javaslatcsomag körül fellángolt vitáról nehezen dönthető
el, hogy szakmai, politikai vagy lobbiérdek alapján kerekedett.
Publicisták vetették fel, hogy a törvény életbelépése
után maga a kormány is körülnézhet a háza táján, hiszen
az Országimázs Központ neve sem éppen magyaros. Ugyanakkor
Levendel Ádámnak, a Magyar Reklámszövetség elnökének
érvelését akár azzal is magyarázhatnánk, hogy neki feladata
a mundér, tehát a reklámozók érdekeinek a védelme. A
rendelkezésnek ugyanis anyagi vonzatai is lesznek. A
reklámozóknak százhúsz nap, a bolttulajdonosoknak egy
esztendő áll a rendelkezésükre, hogy magyarítsák is a
szlogent vagy a cégért. Levendel érvei azonban, mint
megtudtuk, a szoros érdekvédelemnél szélesebb körben vonják
kétségbe a reklámnyelvi törvény szükségességét. Úgy
véli, hogy jogilag gyenge a szöveg érvrendszere, szövegezése
silány, továbbá nem eldönthető, hogy gazdasági, pontosabban
kereskedelmi vagy szimbolikus, kulturális törvényről van-e
szó. Ezenfelül Kelet-Közép-Európában politikailag sem
hangzik jól egy nyelvtörvény, mert mindegyik, amelyik eddig
megszületett, kisebbségellenes.
Levendel szerint a rendelkezés az évi több tízezer
reklámból csupán egy tucatot érint, tehát a változás nem
lesz számottevő, ugyanakkor az efféle szabályozás nem
használ a nyelvnek. Ez csupán jóindulatú túlhevülés,
amelynek eredménye, hogy kulturális kérdést gazdasági
törvénnyel kívánnak szabályozni. E kereskedelmi törvénnyel
csupán annyit érünk el, hogy a világszerte ismert és értett
szlogenek, nyelvi viccek (Gut, Besser, Gösser) nálunk nem
fognak tovább működni. Emellett a reklám nemcsak nyelv, hanem
kép is, és szakmai képtelenség túl sok szöveget rátenni
egy képre, vagy kiírni az üzlet portáljára. Ezek a
változtatások több tízmillió forintjukba kerülnek az
érintetteknek, akik a költségeiket továbbhárítják a
fogyasztókra. Példaként említette, hogy a szigorú francia
nyelvvédő törvény betartása sem sikeres, hisz csak végig
kell sétálni a Champs-Élysées-n, hogy lássuk az eredményt.
A magyar nyelvet védeni kell, mondja Levendel Ádám, ennek maga
is híve, de nem tiltó törvénnyel, hanem pozitív
mintaadással. A reklámozóknak egyébként is érdekük, hogy
eljuttassák üzenetüket az emberekhez.
A törvény megfogalmazói annak idején kikérték a
reklámszövetség véleményét is. Képviselői már akkor
elmondták: az elvekkel egyetértenek, de a megoldással nem. A
szövetség a szakma önszabályozását, illetve a kormánnyal
és a Magyar Tudományos Akadémiával közös cselekvési
program kidolgozását látná kívánatosnak a törvényi
szabályozás helyett.
Az Igazságügyi Minisztérium közjogi osztályának vezetője,
Kovács Ferenc viszont úgy véli, sikerült olyan szabályozást
alkotniuk, amelyik elég rugalmas, megengedő, és
körültekintően kiveszi a törvény hatálya alól a
méltányolható kivételeket. Így például nem vonatkozik az
idegen nyelvű műsorokra, kiadványokra és a környezetükben
megjelenő reklámra, illetve egy cég idegen nyelven feladott
álláshirdetésére. Elődje, a máig érvényben lévő, igaz,
teljesen figyelmen kívül hagyott 1978-as belkereskedelmi
törvény sokkal szigorúbb a mostaninál, hisz egyáltalán nem
engedi idegen nyelvű feliratok megjelenítését az üzleteken,
a reklámokról pedig nem rendelkezik.
A jegyzők, a fogyasztóvédelmi felügyelet, illetve a
közlekedési felügyeletek feladata lesz az új törvény
betartatása. A szankciókra – esetenként, de többször
ismételhetően százezer forint bírság kiszabására – már
most megvan a törvényi lehetőség. Természetesen nem a
büntetés a cél, hangsúlyozta az osztályvezető, aki úgy
véli, lehet, hogy a reklámozóknak kicsit nehezebb lesz majd a
dolguk, de a többség számára előnyös változások
történnek.
Hasonlóan vélekedik Szűts László nyelvész, az MTA
Nyelvtudományi Intézete nyelvművelő osztályának vezetője
is, aki szerint az idegen nyelv kizárólagos használata
kirekesztés, hisz mindenkinek joga van érteni a feliratokat.
Nagy hiba, hogy politikát vittek a kérdésbe, ezért nehéz
vitatkozni az ellenzőkkel, pedig kit zavarhat, hogy szerepel a
magyar nyelvű felirat is az idegen nyelvű mellett? A magyar
reklámipar „angolkórban” szenved, véli, hisz még Győrben
és Sopronban is angol feliratok díszelegnek, pedig ott a német
lenne az indokoltabb. Ez a törvény nem tilt, csak kiegészít,
mondja, és az udvariasság elemi szabálya, hogy a multik a
nemzetalkotó nyelven is kiírják a reklámokat.
Az viszont előre borítékolható, hogy a törvény
életbelépése után megindulnak a heves nyelvészeti viták.
Nem egyszerű eldönteni, melyik szó idegen, melyik illeszkedett
már be a magyar nyelvbe, és melyikre nincs megfelelő
kifejezésünk. Ennek elbírálását az Akadémián belül
megalakuló szakértői bizottság végezné. Szűts László
szerint vannak világos esetek: a shop mellett ott kell hogy
szerepeljen a bolt, a city center alá oda kell írni,
bevásárlóközpont, a pub mellett ott állhat, hogy kocsma. A
pizzériára nincs más szavunk, a pizza hut azonban lehet
pizzakuckó is, a szupermarket magyarosodásán pedig lehet
vitatkozni.
Az MTA keretén belül két esztendeje elkészült az az óriási
szógyűjtemény, amely tartalmazza magyar változatukkal együtt
a nálunk használatos idegen szavakat. A terv szerint ebből
készült volna el az új idegen szavak szótára, a
vállalkozás azonban az Akadémiai Kiadó ellenállásán
meghiúsult. Fábián Pál nyelvészprofeszszor úgy véli, a
szóanyagot ugyan folyamatosan korszerűsíteni kell, de ez,
valamint a helyesírási szótár adhatná az alapot egy
jövendő nyelvi hivatal vagy bizottság munkájához.
Természetesen a nyelvészek között is vannak, akik elleneznek
mindenféle központi szabályozást, akik a nyelv öntörvényű
fejlődésének és nem ápolásának hívei. Ezért nem kizárt,
hogy éppen a nyelvésztársadalom megosztottsága lesz a gátja
a reklámnyelvi törvény sikeres megvalósításának.