Hanthy Kinga

A kígyó farka
Piacképes termék-e a nyelvművelés?
Magyar Nemzet, 2007. május 19. (33. oldal)

 

Eszményi nyelv, minta, érték, közös norma, szabvány – címszó az új magyar nyelvhasználati szótárból. A kötet szerkesztője Balázs Géza és Zimányi Árpád. Első látásra egy szelíd nyelvművelő szándékú lexikonnal állunk szemben, de gyorsan kiderülhet, hogy több annál: a nyelvészháború következő kitüntetett célpontja. Bár csak a kisebbség érdeklődik a beszélt és írott anyanyelv jelene és jövője iránt, e szubkultúra indulatai hevesek, a vita hullámai elérik a tudományos és politikai élet köreit.

Nem tetszett már az sem néhányaknak, hogy Balázs Géza 1996-ban a Magyar Tudományos Akadémia kebelén létrehozta a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportot. Mert mi az, hogy nyelvstratégia? Miért lenne szüksége egy organikusan fejlődő nyelvnek stratégiai tervezésre? Tudta az a dolgát évezredeken keresztül, és bár sokan borongtak már állapota fölött, sokan féltették, mégis él és virul minden nyelvművelő igyekezet mellett, vagy éppen ellenére.
Emlékezetes, hogy a jó szándékú reklámnyelvi törvény körül is milyen magasra csaptak az indulatok, pedig nem volt szó másról, csak hogy a boltosok, vendéglősök írják ki magyarul is a bejáratuk fölé, mit árulnak. Egy nyelvet nem kell és politikailag nem is korrekt törvénnyel védeni, zengték az ellenzők. Pedig a felháborodás mögött elsősorban anyagi érdekféltés volt, hiszen pénzbe került a portál átfestése, az óriásplakátok, hirdetések újradizájnolása. A háború elült, a törvény életbe lépett, a helyzet azonban lényegileg nem javult. Az idegen nyelvet nem beszélő magyarok többsége továbbra is tanácstalanul bolyong az érthetetlen feliratok erdejében. Nyelvész szemszögből persze izgalmas lehet e nyelvi káosz. Az idegen szavak idő múltával ízesülnek, némi hangtani módosulással beépülnek a magyarba, mint egykor a „fenerossz pora”, ma meg a „békon”. A magyar kimondja, a nyelvész feljegyzi, a nyelvművelő hajlamú nyelvész pedig véleményezi. Na, itt a baj!
A Pauz-Westermann kiadó jóvoltából most megjelent, Balázs Géza és Zimányi Árpád szerkesztette Magyar nyelvhasználati szótár új szótártípus, előzményei a nyelvhelyességi, magyarító és helyesírási szótárak, és minden olyan kiadvány, amelyik szándéka szerint a nyelv használóját kívánja segíteni abban, hogy tudatosabban, helyesebben fejezze ki magát az anyanyelvén. Mondjuk ki bátran, egyike a nyelvművelő szándékú munkáknak, amelyeket a szerkesztők és szerzők – Balázs és Zimányi mellett Bódi Zoltán, Dede Éva és Minya Károly – bátran vállalnak. De lássuk, miért is kell ma bátorság ehhez! (Vajon lenne-e ma is mersze Vágó Istvánnak nyelvművelő műsor vezetéséhez?) Olvassuk el tehát az alábbi, interneten közzétett véleményt, és talán megértjük, hol húzódik a nyelvháború frontvonala, és mi köze van ehhez a világnézetnek:
„Talán az újságírásnál is fontosabb az iskolai tanítók és tanárok hatása, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Tisztelet s megbecsülés a kivételnek, de a pedagógusok túlnyomó többsége nem tudja, hogy milyen érzelmeket vált ki diákjaiban egy-egy – akár jó szándékú – nyelvi megjegyzésével. Az a tanár, aki diákjára ráförmed, mert az adeverincát mond bizonyítvány helyett, vagy szekretárt titkár helyett, valószínűleg nem tudja, hogy esetleg a kisdiák édesanyját szidja akaratlanul. A kétnyelvű gyermek ugyanis nem azért használ »tisztátalan« magyart, mert »rossz magyar ember«, sem nem azért, hogy bosszantsa tanítóját. Egyszerűen azon a nyelven beszél, amelyet szüleitől s a környezetében levőktől megtanult. A diákot letorkoló, kijavító tanár megszégyeníti növendékét; azt a nyelvet, esetleg egyetlen szót, bélyegzi meg, amelyet a gyerek édesanyjától tanult. Ugyanezt teszi egyébként minden magyarországi tanító is, amikor a nyelvjárást beszélő diák minkjét kijavítja mire. Az »üzenet« úgy szól, hogy »rendes, művelt, igazi stb. magyar ember« nem salapétát mond, hanem munkaruhát, nem halasszukot, hanem halasztjukot és így tovább. A tanár által megbélyegzett nyelvi alakot, szót a gyerek édesanyjától tanulta, tehát neki a tanító üzenete úgy szól, hogy édesanyja »nem rendes, művelt, igazi stb. magyar ember«. Az ilyen tanár – akaratlanul is – szidja diákja édesanyját.”
Egy másik vélemény az e-nyelv.hu-ról, tehát ugyanonnan, Balázs Gézának címezve: „Ön nyilvánvalóan nem tudja, milyen szabály alapján marasztal el mások beszédében bizonyos formákat, mégis megteszi, éspedig rendszeresen és meglehetősen magabiztos módon. Ettől az emberek azt hihetik, hogy Ön tud valamit, amit ők nem tudnak, tehát egy részük elkezd aszerint beszélni. De mi lesz akkor, ha kiderül, az, amit Ön szabálynak hisz, úgy rossz, ahogy van, vagy egyáltalán nincs is? Ennek egyenes következménye lesz az, hogy akik Önre hallgatnak, elkezdenek rossz formákat használni, amit különben a világért sem tettek volna. Aztán egy idő után ez még Önnek is fel fog tűnni, és akkor elkezdi őket kijavítani, egy újabb szabálynak hitt valami alapján.”
És még egy: „A sztenderd nyelvművelői sulykolásával (pl. az iskolai tananyagba való beépítése és a nem magyar szakos tanároknak is tanított nyelvművelés) csak azt érték el, hogy Európában élenjáró mértékűvé vált a magyarok nyelvi bizonytalansága. Ez persze egyúttal élteti is a nyelvművelést, hiszen így az emberek megtanulták, hogy nem tudják a saját anyanyelvüket, és a nyelvművelők majd »segítenek« nekik. A kígyó saját farkába harapott…”
Ezekkel szemben egy másik: „… ha például valaki egy helyesírási hibáktól hemzsegő önéletrajzot ad be egy meghirdetett ügyintézői állásra, jó eséllyel már be sem hívják az elbeszélgetésre. Ilyen a világ – és ez lehet, hogy rossz, de mégiscsak ilyen. A tanárnak nem az lenne a dolga, hogy javítsa a gyerek esélyeit az érvényesülésre, ha már a gyerek egyszer egy ilyen világba született bele? Ez bizony, amennyire látom, a nyelvművelés mellett szól némiképpen. (Azt nem tudom, és még nem láttam a mellette szóló bizonyítékot sem eddig, hogy a nyelvművelés lenne kizárólag a ludas abban, hogy a munkaadók elvárják a jelentkezőktől a jó helyesírást. Ha esetleg tud ilyenről, természetesen kíváncsi lennék rá.)”
Nem kívánjuk a továbbiakban e vita részleteivel terhelni az olvasót, aki bizonyára maga is el tudja dönteni, mely gondolat tekintetében kinek a pártján áll. Az viszont örvendetes, hogy anyanyelvünk sorsa és helyzete sok laikus számára sem közömbös, élénk vita folyik nyelvészeti és nyelvpolitikai kérdésekről egyaránt. Egy nyelvtudós nyilvánvalóan jobban örül a nyelvi gazdagodásnak, változásnak, mint a normatívaszemléletnek, vagyis az egységesítési szándéknak. Ma már tudjuk, hogy a Kazinczy-féle nyelvújítás sem minden ízében jelentett áldást, a beszélt és a hivatalos nyelv attól kezdődően távolodott el egymástól. Hogy most e kettő kapcsolata milyen, mindenki magán mérheti le. Örülünk, ha egy, akár életünk folyását is meghatározó hivatalos iratnak a felét megértjük. És még ehhez sem árt egy diploma.
Balázs Gézának azonban, aki a hazai nyelvművelő szemléletű nyelvészet új generációját képviseli, egyéb „bűne” is van. Egyrészt vállalja, hogy tudományterületén „idejétmúlt, avítt” szemléletet képvisel, vagyis folytatja Lőrincze Lajos, Grétsy László és jeles kollégáik munkáját. Másrészt tavaly januárban néhány nyelvésszel közösen megnyitotta a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodát (Manyszi), mely ingyenes gyorssegélyt nyújt bárkinek, akinek nyelvi, nyelvhasználati gondjai akadnak. Az iroda megalakulását az tette lehetővé, hogy a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport háttereként működő Inter Kultúra-, Nyelv- és Médiakutató Központ Kht. 12 millió forintot nyert a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Édes anyanyelvünk pályázatán. A pályázat a hivatalos, jogi, gazdasági, kereskedelmi és más közérdekű iratok nyelvezetének egyszerűsítése érdekében szolgáltató iroda felállítását kívánta támogatni. A Manyszi angol mintára jött létre, az 1979-ben alakult Plain English Campaign mozgalomhoz (PEC) hasonlóan ahhoz igyekszik tehát segítséget nyújtani, hogy a nyilvános szövegek közérthetően jelenjenek meg. Felfogásuk szerint gyakran érdekek fűződnek ahhoz, hogy egy szöveget az olvasóik ne értsenek meg, ez ellen harcolni tehát egyben a demokrácia szolgálatát jelenti. Az iroda közszolgálati, térítésmentes tevékenysége mellett pénzes szolgáltatásokat is nyújt: lektorálást, igazságügyi nyelvi szakértői megbízatást, nyelvi tréningek szervezését. Így tehát a Manyszi tevékenysége állami pénzből finanszírozott közszolgáltatás, másrészt viszont üzleti vállalkozás. Pénzes szolgáltatásai közül az igazságügyi szakértői munka iránt a legnagyobb az igény. Stilisztikai, nyelvészeti elemzéssel ugyanis feltárható vagy cáfolható két írásmű szerzőjének azonossága, erre mostanáig a bíróságok alkalmanként kerestek szakértőket.
Az angol nyelvi szolgáltató, a PEC kimutatása szerint partnereik, köztük a British Telecom, a General Electric vagy a Royal Mail, eddig dollárszázezreket takarítottak meg azzal, hogy segítségükkel használati utasításokat, gyakorlati útmutatókat, szerződéseket írtak át, rövidítettek le. Elmondható ez legnagyobb megrendelőjükről, a brit kormányzatról is, mely az elmúlt húsz évben félmilliárd fontot takarított így meg. A PEC védjegye a kristályjel – a világos, közérthető szöveg garanciajegye –, melyet eddig több mint 14 ezer dokumentum és 1500 szervezet kapott meg. A Manyszi nyelvészei egyelőre csak reménykednek abban, hogy az ő védjegyük, az Ez a beszéd! is felkerülhet idővel mind több írásműre. Ez eddig rendben is volna, ha mindenki így gondolná.
„Ez az iroda egy vicc. Ahhoz, hogy ez működhessék, hosszú évek kitartó munkájával el kellett érni, hogy az emberek azt higgyék, önök (ha nem inge, kérem, ne vegye magára) jobban tudnak magyarul, mint ők. Hogy önök »helyesebben« meg tudnak fogalmazni egy szöveget, mint más. Hogy önök nélkül mi itt csak makognánk össze-vissza, és képtelenek lennénk megérteni egymást. Elnézve szemérmetlen áraikat, erősen az az ember benyomása, hogy a történet a pénzszerzésről szól.” Ilyen és ehhez hasonló vélemények is olvashatók voltak a Manyszi honlapján, melyre rövid idő, csekély két hónap alatt több mint kétezer levél érkezett, bizonyítandó, hogy a nyelvi, nyelvhasználati kérdések nem mentek ki a divatból. A fórumon vita folyt a nyelvművelés értelmetlenségéről és hasznáról, arról, tudomány-e egyáltalán, vagy inkább áltudomány. De szóvá tették azt is, hogy közhasznú társaságként, közpénzből alakulva az iroda egyes szolgáltatásaiért több tízezer forintos szakértői díjat számol el. A Manyszi vezetői látva, hogy vannak, akik az internetes fórumot nem nyelvi problémák felvetésére és megvitatására, hanem személyes támadásra használják fel, úgy döntöttek, megszűrik, vagyis cenzúrázzák a leveleket. E lépés miatt néhány munkatárs tiltakozásul elhagyta az irodát. Meglehet, mikor Balázs Gézához csatlakoztak, még nem tudták, mit vállalnak.
A nyelvész régóta szálka azok szemében, akik esküdt ellenségei a nyelvművelő szemléletnek, vagyis Balázs a kezdetek óta a nyelvészháború egyik célpontja. Ennek ellenére volt energiája arra, hogy megpróbálja talpra állítani a fáradó, öregedő nyelvművelő gárdát, utódokat, fiatalokat nevelt ki, sőt maga is aktív média-nyelvművelést végez. Sok álmatlan éjszakát szerezhet még ellenségeinek, ha Balázs Géza mindezt még üzleti alapra is tudja helyezni, ha kiderül, hogy a nyelvi szolgáltatás piacképes, igény van rá, sőt még hasznot is termel.
Erről szól tehát a Manyszi jövője.

A Manyszi szolgáltatásai
– ingyenes: nyelvi gyorsszolgálat, hírlevél a hónap nyelvi, nyelvhelyességi kérdéseiről, az iroda híreiről;
– 1 Ft/leütés, illetve 250–1000 Ft/oldaltól: hivatalos iratok javítása, szerkesztése, lektorálása, nyelvhelyességi, helyesírási ellenőrzés, üzletfeliratok, reklámszövegek, hirdetések szövegének ellenőrzése, tanácsadás a „reklámnyelvtörvénynek” megfelelően;
– 15 000 Ft-tól: névadási, keresztnévadási tanácsadás, névtörténet-kutatás: személynevek és helynevek történetének megismeréséhez végzett tudományos kutatómunka;
– 25 000 Ft-tól: (igazságügyi) nyelvi szakértői munka;
– 30 000 Ft-tól: azonnali telefonos segítség nyelvhelyességi, helyesírási kérdésekben (a megrendelés órájától számítva egy hónapon át, átlag napi 5 kérdésig, havi 300 kérdésig), tartalomelemzés, gyors segítség hivatalos és más szövegek ellenőrzésében, lektorálásában (a megrendeléstől számítva 24 órán belül egy alkalomra), hivatalos iratok érthetőségének tesztelése;
– 50 000 Ft-tól: tartalomfigyelés, sajtószemle angolul és magyarul, internetes témakeresés, hatékony kommunikáció, közéleti retorika, kommunikációs tréning, levélírás;
– 60 000 Ft/hótól: személyes nyelvi asszisztens – SEGÍTSÉG, AZONNAL!
Egy évre szóló kedvezményes ajánlat elsősorban cégek, vállalatok, intézmények részére: személyes (mobiltelefonon, e-mailen, faxon elérhető) nyelvi asszisztens, aki a legrövidebb időn belül segít megoldani a munka közben fölmerülő nyelvi (nyelvhelyességi, helyesírási) problémákat. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda a fenti ajánlatot 12 hónapra 800 000 Ft+áfa áron vállalja.