Dr. Bertók Loránd:

Konyhanyelv, államnyelv

Népszabadság  2000. 04. 25., kedd, 12. oldal

A Szavak diszkriminációja című cikk megírására Grétsy Lászlónak a Kossuth rádió március 12-i Édes anyanyelvünk műsorában elhangzott rövid eszmefuttatása késztette a szerzőt. Mivel hallottam az adást, megdöbbenve olvastam a finoman kifejezve több csúsztatást tartalmazó és goromba írást, amelyet Kálmán László jegyzett (Népszabadság, március 23.).

Mint magyar értelmiségi, nem értem, hogy egy magyar nyelvész miért becsmérel egy elismert másik magyar nyelvészt, ahelyett, hogy segítené a munkáját. Ez azért is furcsa, mert Grétsy László a legszelídebb, legmegfontoltabb nyelvészek közé tartozik, aki vitatott kijelentésében is igen óvatosan csak azt javasolta, hogy a cégneveket az idegen név mellett magyarul is írják ki. Holott a helyénvaló az lenne, hogy a magyar mellett idegen nyelven is kiírhatják. Úgy látszik azonban, még a Grétsy-féle óhaj is indulatokat vált ki egyesekből. Nem hiszem, hogy Grétsy Lászlót, a közismert nyelvművelőt meg kell védeni a ráaggatott „sarlatánság” vádjától. Azt azonban el kell mondanom, hogy a magyar nyelv nemcsak a tudós nyelvészek vizsgálatának alanya, hanem egész népünk tulajdona és napi eszköze. Ezért jogunk van hozzá ragaszkodni, mert ha nyelvünket elveszítjük, amint ezt egyre gyarmatibb helyzetünk előre vetíti, úgy a herderi jóslat valóra válhat. Sajnos a magyar értelmiség már nem tud úgy megszólalni, hogy egy mondatában ne legyen néhány teljesen felesleges idegen szó. Noha köztudott az, hogy a gyarmatok nyelve volt mindig keverék nyelv. Nekem az a véleményem, hogy ha valaki az anyanyelvén nem tudja magát kifejezni, és mindig idegen szavakat vesz „kölcsön”, az nem a műveltség jele.

A magyar nyelv egyébként Fábián Pál neves nyelvészünk vizsgálata szerint a világ több ezer nyelve közül a közé a huszonöt közé tartozik, amelyiken minden tudományos kérdést meg lehet fogalmazni, ki lehet fejezni. Úgy gondolom, hogy minden magyar nyelvésztől elvárható a magyar nyelv megőrzését, fejlődését elősegítő tevékenység. Ha valaki ezt nem képes vagy nem akarja tenni, annak nem sok erkölcsi alapja van azokat bírálni, akik életüket e nyelv megőrzése, pallérozása ügyének szentelik.

Végül meg kell jegyeznem, hogy riasztó Kálmán László „ideológiai” eszmefuttatása a szavak „megbélyegzéséről”. Az az érzésem, hogy minden embernek fontos az anyanyelve, így nekünk is. Szeretnénk ezt a kincset gyermekeinknek, unokáinknak olyan állapotban továbbadni, hogy ők is élvezhessék e csodálatos nyelv kifejezőerejét, gazdagságát, minden szépségét.

Dr. Bertók Loránd
egyetemi tanár, az orvostudomány  doktora
Budapest