Pócs Balázs:

Kinek a nyelvében él a francia?

Népszabadság 1994. augusztus 25.

Pofon a francia nyelv védelmezőinek, megkönnyebbülés a nyelvet féltőknek: a francia alkotmányügyi tanács elvetette Jacques Toubon művelődési miniszter hírhedtté vált nyelvtörvényének több részét. A törvény megtiltja az idegen eredetű szavak használatát minden hirdetésben, az írott és az elektronikus sajtóban, illetve bármilyen hivatalos dokumentumban. A rendelkezés megszegői akár tízezer frankkal is (190 ezer forint) büntethetők.

Bár a franciák mindig is rendkívüli módon féltették nyelvük tisztaságát, a mostani szabályozás ­ úgy tűnik ­ túl messzire ment, s igen heves vitákat váltott ki. Tagadhatatlan, hogy a francia nyelvet egyre inkább elárasztják az angol eredetű szavak, s mindenki a mee ting, a fastfood, ajoint venture és a design bűvöletében él.

A nyelvészek megpróbálkoztak ugyan e szavak és kifejezések francia megfelelőinek kidolgozásával, ám azokat senki sem használja. Olykor még a mondatszerkesztés is az angol nyelvtan szabályait kezdi követni.

De vajon megállíthatja-e egy törvény a nyelv fejlődésének természetes folyamatát? Ráadásul sokan nacionalizmussal vádolták a jogszabály megalkotóit. Azt is felvetették, hogy gyakran éppen a nyelvet "védelmezők" ártanak a legtöbbet.

Néhány szocialista párti képviselő megelégelte a dolgot, és a Toubon-törvényt elküldte az alkotmányügyi tanácshoz. Nemhiába: a nemrég nyilvánosságra hozott döntés értelmében az államnak nincs joga magánszemélyekre kényszeríteni az általa előírt nyelvhasználatot. Az alkotmányügyi szakértők az 1789-es Emberi Jogok Nyilatkozatának 11. cikkelyére hivatkoztak, amely a "gondolatok és vélemények szabad közléséről" rendelkezik. Ezentúl csupán a köztisztviselőknek és a minisztereknek kell tartózkodniuk az idegen szavak alkalmazásától ­ a nyelv fejlődését tehát továbbra is az azt mindennap érő hatások döntik el.

A művelődési miniszter ezzel ugyan nem vesztette el a csatát, de kénytelen lesz egy új, "enyhített" törvényjavaslatot benyújtani, amellyel a parlament várhatóan ősszel foglalkozik majd. A szocialista frakció vezetője úgy vélte, a mostani döntés "jó hír a francia nyelvű országoknak és kitűnő hír a demokráciának". ­ Más dolog a köztársaság és más a franciák nyelve. Az állampolgárok azt írnak és mondanak, amit akarnak ­ tette hozzá.

Fellélegeztek a nyelvészek is, akik mindvégig hangsúlyozták: minden nyelv tele van idegen eredetű kifejezésekkel, s ez a természetes fejlődés velejárója.

A konzervatívabb akadémikusok ugyanakkor értetlenül állnak a határozat előtt, s anglomániáról, az idegen szavak inváziójáról beszélnek. Egyikük kijelentette: "Az alkotmányügyi tanácsnak inkább segítenie kellene megvédeni a hazát, amikor az veszélyben van."

Noha időközben megjelent a francia nyelv hivatalos kifejezéseinek szótára is, immár aligha lesz belőle bestseller ­ akarom mondani: könyvsiker. Igaz, a törvény jó néhány részét a bölcsek érintetlenül hagyták. Például a közszolgálatot vállaló magánszemélyek továbbra is kénytelenek lesznek helyettesíteni bizonyos jövevényszavakat, a Franciaországban rendezett kongresszusokon elhangzó idegen nyelvű felszólalásokat pedig kötelező lesz lefordítani.

A mostani döntés igen komikus helyzetekhez vezethet. Ha például a sportminisztert megkérdezik a tévében, köteles lesz "láblabdamérkőzésről" beszélni, míg az újságíró nyugodtan mondhat ­ mint mindenki ­ futballmeccset. A Toubon-törvényt eddig is kétértelműsége miatt bírálták, a módosításokkal együtt már értelmezhetetlennek és alkalmazhatatlannak minősítik. Szegény franciák, mit tehetnek? Such is life. Pardon: c'est la vie. Azaz, bocs: ilyen az élet.