Az új boltok és a nyelvtörvény
Store, cafe és shop a bevásárlóközpontban – magyar felirat nélkül

Népszabadság • 2002. március 26. • Szerző: S. M.

 

Több mint egy hónapja, február 18-tól érvényben van az a törvény, amely szerint az üzletekben, a médiában, a közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön csak úgy jelenhetnek meg idegen nyelvű feliratok, ha azokat ugyanakkora terjedelemben és ugyanolyan jól láthatóan magyarul is feltüntetik. A már meglévő boltok az év végéig haladékot kaptak, az újakra azonban már vonatkozik a törvény. A szabályok betartását a területileg illetékes jegyzők ellenőrzik.

Budapesti kirakat 2002-ben
Budapesti kirakat 2002-ben
(kép: Népszabadság – Szabó Bernadett)

A néhány nappal ezelőtt az Örs vezér terén megnyílt új bevásárlóközpont üzleteire már vonatkozik a törvény, mégis több store, cafe és shop található benne, magyar feliratok nélkül. Jó néhány üzleten csak a márkanév látható, néhol pedig csupán angol nyelvű felirat magyarázza, hogy mit talál a boltban a vásárló (bodywear, everyday clothing, sportswear stores, super shoes).

Hegedűs Károly, a kőbányai polgármesteri hivatal általános igazgatási irodájának vezetője azt mondta: az új üzletek a bevásárlóközpontban is úgy kapták meg a működési engedélyt, hogy abban szerepel: magyarul is meg kell nevezni az üzlet tevékenységét. A tulajdonosok azonban nem akarják tudomásul venni a szabályozást. Az önkormányzatnak pedig egyelőre nem volt ideje az ellenőrzésre, hiszen még a több mint százhatvan engedély kiadásával sem végeztek. Hegedűs hozzátette: országszerte azt tapasztalja, hogy a vállalkozók értetlenül állnak a rendelkezés előtt, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne vonnák őket felelősségre, ha nem tartják be az előírásokat. Az önkormányzat munkatársai a jövőben folyamatosan ellenőrzik a kerület üzleteit, és ha valaki a türelmi idő lejártával sem tesz eleget a törvénynek, akkor büntethetik. Ebben az esetben a kiszabható általános végrehajtási bírság maximum százezer forint, amely többször is kivethető, ha a tulajdonos nem tesz eleget a felszólításnak – tudtuk meg Bódiné Szabó Edittől, a terézvárosi polgármesteri hivatal építési irodájának vezetőjétől.