Száz évvel később már több restaurant és ristorante volt kis hazánkban, mint étterem, több snack bár, mint falatozó. Shopping centerek lettek a bevásárlóközpontok, plazák az üzletházak, fitness salonokba jártak a küllemükre kényesek, beauty farm várta a szebbik nem még több szépségre áhítozó képviselőit, miközben üzletember férjük business club tagja lett. A vezető akkor már manager, autója Car of three diamonds, jelszava: Let''s make things better!

Gomba módra szaporodtak a külföldi mintára fabrikált cégek, ügynökségek, magánvállalkozások és nagy társaságok. Sajtólátlelet a nem is oly régmúlt időkből: „Az utóbbi két évben hetente átlagosan kétszáz új váltakozást alapítanak. Hetente körülbelül száz budapesti és száz vidéki helyszínen – irodában, étteremben, kocsmában, hálószobában – törik a fejüket cégalapítók, hogy vállalkozásuknak nevet találjanak. A kereskedelmi cég trade, a termelő techno, micro, esetleg digit, és ha egyik sem, legalább inno vagy eco. Ha ez a sok Uni-, Multi-, Mega-, Meta-, Transz-, Komplex- és -global tényleg uni, multi és global lenne, mi lennénk Amerika.” (A Világ, 1991. március 6.)

Nemcsak a magyar újságírónak tűnt fel a cégérek, cégnevek elidegenedése. Henry Kamm, az International Herald Tribune tudósítója ezt vette észre a budapesti Váci utcában: „Még az Aeroflot két kirakata között is boutique-ba invitálja a nőket a felirat. A »boutique« szó és a hasonló idegen kifejezések, amelyekkel a magánkereskedők igyekeznek növelni üzletük vonzerejét, kiváltották a magyar nyelvvédők haragját. Magyar szavakat akarnak, vagy legalábbis magyaros írásmódot, mint a »butik«. Ez nem csökkenti a tolongást a Blue Man Super Jeans nevű alagsori »jeans shoope«-ban, ahogy a feliraton olvasható.” (IHT, 1987. március 28–29., 2. old.)

A nyelvvédők elborult arccal bandukoltak a számos sale, Fellowteam, second hand shop, store, office, Gasthaus, Slender You, Steak House, és Ristorante, hungaro-, euro- és inter- rengetegében, s fakó ábrázatuk csak akkor derült fel, ha nagyritkán némi nyelvi lelemény csillant meg a cégéreken, mint például a Máris szervezőszolgálatén vagy az ablakmosást vállaló Tisztánlátásén. A Palotai Pipi bezárt ugyan Rákospalotán, de éttermi lánccá terebélyesedett a szintén szárnyast kínáló Csirkefogó. Nem csempeüzletként, hanem falatozóként működik a Hidegburkoló a XIII. kerületi Csanády utcában, s Las Vegas hangulatát idézi a Lesz Vigasz söröző Vecsésen. Az Üllői úton valamikor Piszkos Fred és a többiek névre keresztelt kocsma hívogatta a pestlőrinci poharazgatókat. Nemrégiben ismét arra járván, láttam, Jó komák ivója lett belőle. Másutt idegenszerűsége ellenére is összekacsint velünk, kiejtésre apellálva, a szendvicses McKiwans felirata, kétértelműségével kacérkodik a Kohn-tact ügynökség vagy a Kék Show Haj fodrászat cégére.

Mint Nyelvápolás című versének szövegéből kivehető, a költő, Berda József jóval a rendszerváltozás előtt vetette papírra: „Elég volt a nyelvrontásból! szóficamokból! / Tanácsok! Vállalatvezetők! Mindennek / okosan csengő nevet adjatok. / A jó sáfárkodás mellett zengzetes / anyanyelvünket pallérozni: erre is / van most már bőséges hatalmatok!” A nyolcvanas évek közepén egy kereskedelmi minisztériumi rendelet szigorúan szabályozta az akkoriban elszaporodó magántulajdonú üzletek, vendéglők névadását. „Ezt a rendeletet senki nem vonta vissza – emlékeztetett rá épp ezeken a hasábokon Grétsy László professzor –, ám megtartatni ma már lehetetlen” (Népszabadság, 2000. 03. 17., 8. o.)

A bírósági cégnyilvántartásról szóló 1989. évi 23. törvényerejű rendelet kimondja, hogy a cég elnevezésében elsősorban magyar, illetve meghonosodott idegen szavak szerepelhetnek. Még további megszorításokat tartalmaz az 1997-es 145. számú új cégtörvény: „A cégnévben a vezérszón kívül csak magyar szavak szerepelhetnek a magyar helyesírás szabályainak megfelelően". Ezt erősítette meg, illetve pontosította egy 1997-ben kelt kormányrendelet (4/1997. I. 22.) az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásáról. Az 1997. február 22-én hatályba lépett jogszabály egy év türelmi időt adott a rendeletben foglaltak teljesítésére. Azóta az idegen nyelvű feliratokkal díszelgő boltokat névváltoztatásra kényszeríthetik az önkormányzatok.

Elnevezés ügyben Kőszegen az Aranystrucc Szállodának vagy Jósvafőn a Tengerszem Szállónak, gondolom, semmi baja nem lesz a helyi hatóságoknak, akárcsak Vecsésen a temetővel szemközt – környezetéhez illő stílusossággal – Sirató néven működő kocsmának. De mihez kezd a budapesti belvárosban Don Pepe, Egerben a John Bull Pub, Dunakilitiben a Hotel Princess Palace? Vagy Debrecenben a Grand Hotel Aranybika? Átvedlik nagyszállóvá? Kukkolda lesz a peep show-ból? Testékszerbolt a piercing shopból? Lepénypékség a pizzériából? Kínai étek a Chinese Foodból? Lemezlovarda a discóból? Tetoválda a tattooból? Nyugati vég a Westendből?

„A gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről” rendelkezik a 2001. évi XCVI. törvény, amely nem nevezi magát nyelvtörvénynek, de – az információhoz való alkotmányos jogra támaszkodva – egységbe foglalja a nyelvhasználat szabályozását. Követelménye teljesíthető úgy is, hogy „ugyanazon feliraton az idegen nyelvű szövegen (szövegrészen) kívül annak magyar nyelvű megfelelőjét is megjelenítik”.

A törvény a kihirdetéstől számított 60. napon lépett hatályba 2002 februárjában. Akkortól számítódnak a határidők: a reklámok esetében további négy hónap haladék, az üzletek feliratainak magyar nyelvű kiegészítésére pedig egy év. Számos borissza, ha megkíván egy flaskával, remélhetőleg addig sem hal szomjan a kirakattalan wine store előtt. De ha az évi két-három angol turistának szánt felirat mellé, alá, fölé odapingálják, hogy borbolt – rövid, alliterál és mindent elmond –, akkor ihat a magyar: lesz vigasz!