Alulírott magyar nyelvészek felemeljük szavunkat az ellen a javaslat ellen, hogy a magyar nyelvet rendeleti úton kell megvédeni egyes „károsnak” ítélt folyamatoktól (közelebbről az idegen szavak, fordulatok használatától). A „nyelvvédők” az utóbbi időkben a legkülönbözőbb fórumokon egyre erőteljesebben hangoztatják ezt a javaslatukat, legutóbb most, a Magyar Nyelv Hete alkalmából.
A helyzet veszélyessége éppen abban rejlik, hogy ez a javaslat igen elterjedt — a tudomány mai állása szerint téves — nézeteken alapul. Ehhez hozzájárul a fogalmak keveredése, a hamis retorika is. A „nyelvvédők” keverik az értelmes minősítéseket (szép stílus, artikulált beszéd, udvarias nyelvi viselkedés) és az értelmetlen kifejezéseket (pl. „a nyelv elszemetesedése”). Ebben sajnos gyakran segíti őket a média is.
De van más oka is annak, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk esztétikai szempontokat alkalmazni a nyelvi kifejezésekre (mintha csak épületekről, ruhákról vagy más használati tárgyakról lenne szó). Ez pedig az, hogy a nyelv számos szempontból értékekkel kapcsolódik össze. Nemcsak azért, mert az irodalomnak közege, és irodalmi szövegek esetében helyénvaló is a szépség kategóriáját alkalmazni. Azért is, mert a nyelv különböző változatai különböző társadalmi rétegekhez, vidékekhez és kulturális csoportokhoz kötődnek, s ezeknek különböző a tekintélyük a közvélekedésben. Vannak tekintélyes, ún. presztízs-csoportok a maguk „választékosnak” ítélt nyelvhasználatával, és a skála másik végén lenézett csoportok, a maguk majdhogynem megbélyegzett nyelvi változataival. Az idegen szavak, kifejezések különleges helyet foglalnak el, nemigen helyezhetők el ezen a skálán: az idegentől való ódzkodás alighanem ősi ösztöneinkhez tartozik. Ezt az archaikus ösztönt használják ki a különböző idegengyűlölő és fajgyűlölő ideológiák is. Ezért érezzük — ha nem gondolunk bele jobban —, hogy az idegen szavak „furcsák” és „csúnyák”, holott valójában csak idegenek, újdonságok a nyelvünkben.
Minden időben lehettek olyanok, akik a konzervatív nyelvhasználatot részesítették előnyben. Lehet, hogy voltak, akik a kereszténység elterjedésekor berzenkedtek a „templom” vagy a „püspök” (a görög-latin „episcopus”-ból) ellen, mert idegen szavak, és lehettek olyanok is, akik a „matéria” mellett kardoskodtak a nyelvújítás idején az újonnan kitalált „anyag” szóval szemben. De végülis mindig a beszélők többségének nyelvhasználata dönti el, hogy meghonosodik-e a nyelvben egy-egy új kifejezés. Nem lehet azt állítani, hogy a konzervativizmus a nyelv „érdekét” szolgálja, és különösen nem szabad törvénybe iktatni az ilyen álláspontot.
A nyelvtudományi kutatások alapján nem tartható az a nézet, hogy a nyelvnek „megárthatnak” bizonyos folyamatok, például az idegen szavak átvétele. A magyar nyelv és a legtöbb más nyelv tömegesen vett át idegen szavakat történetének különböző korszakaiban, mégsincs tudomásunk olyan nyelvről, amely „elromlott” vagy kihalt volna ennek következtében. Kétségtelen, hogy az idegen szavak átvétele — amit hosszú távon a kommunikációs szükséglet határoz meg — egyben idegen kulturális befolyásról is tanúskodik, de nevetséges lenne azt állítani, hogy magát a kulturális befolyást csökkenteni lehetne az idegen szavak kirekesztésével vagy más „nyelvvédő” rendeletekkel. Kihalt nyelvekről tudunk ugyan, de abszurditás lenne azt állítani, hogy a magyar nyelvet ez a veszély a legcsekélyebb mértékben is fenyegetné. A nyelvtörvény vagy a „nyelvvédő” rendeletek — különösen a világnak ebben a térségében — csak a társadalmi feszültségek növeléséhez és emberek, szervezetek felesleges meghurcolásához vezethetnének (azon kívül persze, hogy nélkülözhetetlenné tennék a „nyelvvédőket”, akik a szakvéleményeket írogatnák).
A nyelv változása demokratikus folyamat, és ez jól is van így. Bár nyelvérzékünket mindenkor sérteni fogják az újítások, nem lenne helyes, ha adminisztratív eszközökkel próbálnánk harcolni ellenük.
A mellékelt Nyilatkozatban magyar nyelvészek tiltakoznak az ellen a gondolat ellen, hogy a magyar nyelvet Magyarországon törvénnyel, rendeletekkel kellene védelmezni. Az aláírt nyilatkozatok megtekinthetők, illetve aláírhatók Kálmán László címén (Pf. 19, 1250).
A nyilatkozatot eddig a következők írták alá: Alberti Gábor, a nyelvtudomány kandidátusa, JPTE Nyelvtudományi tanszék; Bakró-Nagy Marianne, a nyelvtudomány kandidátusa; Balassa György, KLTE Angol nyelvészeti tanszék; Bánréti Zoltán, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens, MTA Nyelvtudományi Intézete, ELTE/MTA Elméleti nyelvészet szakcsoport; Borbély Anna; Campbell Olga, adjunktus; Csengeri Kinga; Csölle Anita, tanársegéd, angol nyelvész doktorandusz, ELTE Angol alkalmazott nyelvészeti tanszék; Dörnyei Zoltán, egyetemi docens, a nyelvtudomány kandidátusa, ELTE Angol alkalmazott nyelvészeti tanszék; Gráf Zoltán Benedek, oktató, angol nyelvészet doktorandusz, PPKE Anglisztikai és amerikanisztikai intézet; Hajdú Péter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Hunyadi László, a nyelvtudomány kandidátusa, KLTE Alkalmazott nyelvészeti tanszék; Kassai Ilona, a nyelvtudomány kandidátusa; Kálmán László, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens, Széchenyi-professzor; ELTE/MTA Elméleti nyelvészet szakcsoport, MTA Nyelvtudományi Intézete; Károly Krisztina, tanársegéd, angol nyelvészeti doktorandusz, ELTE Angol alkalmazott nyelvészeti tanszék; Kiefer Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Dr. Komlósy András, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens, MTA Nyelvtudományi Intézete, ELTE/MTA Elméleti nyelvészet szakcsoport, JPTE Nyelvtudományi tanszék, Pécs; Kormos Judit, tanársegéd, ELTE Angol alkalmazott nyelvészeti tanszék; Kornai András, a nyelvtudomány kandidátusa, IBM Almaden Research Center; Korponay Béla, a nyelvtudomány doktora, KLTE; Kövecses Zoltán, ELTE Amerikanisztika tanszék; Dr. Laczkó Tibor, a nyelvtudomány kandidátusa, KLTE Angol nyelvészeti tanszék; Maleczki Márta, tanszékvezető egyetemi docens, a nyelvtudomány kandidátusa, JATE, Szeged; Marosán Lajos, ELTE BTK, Dr. Nagy Tibor, KLTE Angol nyelvészeti tanszék; Nádasdy Ádám, a nyelvtudomány kandidátusa, Széchenyi-professzor, ELTE Angol-amerikai intézet, Pais Judit; Papp Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Pelyvás Péter, a nyelvtudomány kandidátusa, KLTE Angol nyelvészeti tanszék; Pléh Csaba; Reményi Andrea Ágnes; Siptár Péter, a nyelvtudomány kandidátusa, egyetemi docens, ELTE/MTA Elméleti nyelvészet szakcsoport; Szemere Pál, tanársegéd, angol nyelvészet doktorandusz, ELTE Angol nyelvészeti tanszék; Szigetvári Péter, ELTE Angol nyelvészeti tanszék; Tartsayné Németh Nóra, tanársegéd, angol nyelvészet doktorandusz, ELTE Angol alkalmazott nyelvészeti tanszék; Tóth Zsuzsa, Miskolci Egyetem, Angol tanszék; Törkenczy Miklós, egyetemi docens, a nyelvtudomány kandidátusa, ELTE Angol nyelvészeti tanszék, ELTE/MTA Elméleti nyelvészet, szakcsoport; Váradi Tamás, Ph.D., tud. osztályvezető; Villó Ildikó.
Későbbi aláírók: Bródy Mihály, Ph.D.; Csengeri Kinga; Gera Judit, tanszékvezető egyetemi docens, ELTE Néderlandisztikai központ; Görgey Gábor; Herman József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Horváth Veronika, Ph.D., MTA Nyelvtudományi Intézete; Kontra Miklós, tudományos osztályvezető, MTA Nyelvtudományi Intézete; Lengyel Zsolt, JPTE BTK Nyelvtudományi tanszék; Medve Anna, JPTE BTK Nyelvtudományi tanszék; Szabó Zoltán, JPTE BTK Nyelvtudományi tanszék; Szűcs Tibor, JPTE BTK Nyelvtudományi tanszék