Sokkal többet tehetnénk azért, hogy magyarként jobb és biztonságosabb nyelvi környezetben éljünk. Ehhez azonban következetes, átgondolt és világos nyelvpolitikára lenne szükség. Hiánya miatt elsősorban a politikusokat terheli a felelősség – véli KONTRA MIKLÓS a Szegedi Tudományegyetem professzora, az MTA Nyelvtudományi Intézete Élőnyelvi Kutatócsoportjának vezetője.

Nevéhez több, a határon túli magyar nyelvhasználatot vizsgáló kutatás fűződik, ő  szerkesztette A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című hiánypótló sorozatot is.  Hasznos nyelvészet címmel most megjelent kötetének több tanulmánya is a nyelvi kérdésekben megnyilatkozók felelősségét vizsgálja. A nyelvészprofesszor az írásokban szembesít a valósággal és tanít, szórakoztat és ostoroz… teszi mindezt nyelvünkért.

Most megjelent kötetében olyan tanulmányok olvashatók, amelyek a nyelvészeti kutatások hasznosíthatóságát hangsúlyozzák. Eszerint vannak, akik megkérdőjelezik ennek a tudománynak a hasznosságát?
– Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy volt Magyarországon egy szinte futóbolond miniszter, aki azt állította, hogy a MTA azon kutatóintézeteit, ahol nem termelnek gazdasági hasznot, be kell zárni, mert ott csak porosodó iratokat gyártanak. Más politikusoktól sem idegen ez a gondolat, többek szavaiból az derül ki, hogy fölöslegesek vagyunk, és a munkánk haszontalan. Tagadhatatlan, hogy vannak olyan nyelvészeti kutatások, amelyekre a legnagyobb verbális trükkökkel sem lehetne ráfogni, hogy társadalmilag hasznosíthatóak. Ugyanakkor nagyon sok nyelvészeti kutatás társadalmilag nagyon jól hasznosítható lenne, hogyha erre a politikusok nyitottak lennének. Több kutatási eredményünket fel lehetne használni az anyanyelvi oktatásban, az óvodától az érettségiig. Amikor Pozsonyban egy magyar politikus anyanyelve védelmében szónokol, jó esetben értelmesen érvel, de az is előfordul, hogy értelmetlen dolgokat mond, s ennek az az oka, hogy nem ismeri a vonatkozó nyelvészeti kutatásokat. A tudomány eredményeit hasznosíthatná a politika, erre azonban alig van példa.

Ez azt jelenti: nincs kellő nyelvpolitikánk?
– Egyáltalán nincs, sem Magyarországnak, sem a szlovákiai magyaroknak, és a Kárpát-medence egyetlen magyar közösségének sem. Ehelyett a sodródást és a hozzá nem értést tapasztaljuk. A magyar ember úgy gondolja, hogy mivel jól tud magyarul beszélni, következésképpen mindent tud, amit a nyelvről tudni érdemes, és arra nem is gondol, hogy mindennapi tevékenységét is jobban végezné, ha a nyelvi kérdésekre is odafigyelne. Észtországnak, Finnországnak, Franciaországnak és még számos más országnak explicit, tehát világos, átgondolt nyelvpolitikája van, és ennek a sokirányú és sokrétű koncepciónak a megvalósítására pénzt is fordítanak. Ezzel szemben nálunk mindenki az aznapi ötlete szerint próbálja megmenteni anyanyelvünket, és ebből csak káosz származik. 2001-ben a magyar parlament nagy többséggel fogadta el a reklámnyelvtörvényként ismert jogszabályt, azzal a szándékkal, hogy utcai feliratok, elsősorban a cégtáblák és a boltok nevei ne szerepelhessenek magyar fordítás nélkül. Hihetetlen mérvű naivitásról és tudatlanságról tanúskodtak az akkori parlamenti felszólalások. Mi akkor néhányan, nyelvészek figyelmeztettük a törvényhozókat, hogy ez a kezdeményezés halálra van ítélve, erre a törvényre nincs szükség. És igazunk lett, látva a pesti utcákat, valószínűleg a helyzet ma rosszabb, mint akkor volt.

Fölösleges tehát törvénnyel védeni a nyelvet? Egy nyelvileg aránylag homogén társadalomban mi veszélyeztetheti leginkább a nyelvet?
– A politikusok érvelése szerint az angol mérhetetlen hatásától kell védeni a nyelvet, ezért fogadták el a törvényt. Úgy gondolom, hogyha Magyarországnak átfogó nyelvpolitikája lenne, annak része lehetne az utcai feliratok rendezése is. Ennél azonban sokkal fontosabb az anyanyelvi nevelés. Ha megfelelő lenne az anyanyelvi nevelés, abból automatikusan következne, hogy az utcai feliratok sem lennének olyan ostobák, mint amilyenek ma. Hadd mondjak egy példát, amit a napokban olvastam egy hazai építészeti szaklapban. A magyarországi építészek saját zsebből kénytelenek lefordíttatni az Európai Unió építészetre vonatkozó joganyagát, mert az állam ezt nem teszi meg, holott, elemi kötelessége lenne. A magyar állam tehát csak nyelvvédő törvényben gondolkodik, és egyáltalán nem foglalkozik nyelvpolitikai kérdésekkel, pedig ezek befolyásolják az ország életét. Ebből a szempontból Magyarországon rosszabb a helyzet, mint Szlovákiában.

A kutatások hasznosíthatóságánál maradva, nagyon fontosak azok a munkák, amelyek a magyar nyelv állapotát, illetve a magyarországiak és a határon túliak közti nyelvi különbségeket és azonosságokat vizsgálják. Meghatározóak a különbségek?
– Különbségek mindig voltak, csak húsz évvel ezelőtt ezt nem volt ildomos emlegetni. A magyar nyelvnek nagyon sok változata van, a szlovákiai magyarnak is több változata van. Kérdés az, hogy az emberek melyik változatot gondolják szépnek, jónak és logikusnak, és melyiket érzik keveréknyelvnek. Ma 520 ezer szlovákiai magyar, ha átlépi a határt, mindennapi élménye lehet az a vélemény, hogy rosszul tud magyarul. A magyar nyelvi gondolkodásnak ez a legnagyobb rákfenéje. Ez ügyben nem igazán sokat sikerült tennünk az elmúlt húsz évben, azt azonban elértük, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótár 2. kiadásában már van néhány száz szlovákiai, erdélyi és kárpátaljai magyar szó és szójelentés. Tehát a legrangosabb és legmagasabb presztízsű szótár ma már nem a magyarországi magyarok szótára, hanem a Kárpát-medencei magyaroké. És ez eredmény.

Azért, hogy nyelvhasználatunkról ilyen a közgondolkodás, nem az oktatásügy a felelős? Az iskolák talán sokat tehetnének annak érdekében, hogy ez változzon.
– Oktatási szempontból ez egyrészt szlovákiai magyar probléma, másrészt magyarországi magyar. A szlovákiai magyarok, a tanítók és tanárok nem gondolják azt, hogy ők valamiféle korcsnyelvet beszélnek. A magyarországi magyar azonban, ha olyan kifejezést hall a határ túloldaláról érkezőktől, amit nem ismer, azt rossznak, elmaradottnak, provincializmusnak érzi. Ha egy révkomáromi Dél-Komáromban magyar szalámit kér, akkor a hentes lebunkózza, azzal, hogy Magyarországon minden szalámi magyar. Ez tudatlanságból fakadó társadalmi diszkrimináció, amit a szakirodalom lingvicizmusnak nevez. A helyzet az elmúlt húsz évben nagyon keveset javult. Ha húsz évvel ezelőtt százból száz magyarországi magyar gondolta azt, hogy ő, és csakis ő beszéli jól a magyar nyelvet, ez most tán egy százalékkal kevesebb.

A kisebbségben élőkben kétfelől is erősítik a görcsöket, a kisebbségi érzést, hiszen a többségi nemzet is azt várja el tőlünk, hogy tökéletesen beszéljük az államnyelvet. De még abban sincs konszenzus, hogy idegen nyelvként kell-e tanítani a többség nyelvét.
– Az idegen nyelv megnevezés két okból sem szerencsés. Egyrészt, a többségi nemzet tagjai is általában mereven elutasítják, másrészt tudományos szempontból sem megfelelő, mert a szlovákiai magyaroknak a szlovák nem idegen, hanem második nyelv. Ez koncepcionális különbség. Nyelvtudományi megközelítésben nekünk idegen nyelv az, angol, a japán… tehát azok a nyelvek, amelyek a mindennapi környezetben nem használatosak. Ez a szlovákra nem érvényes, mert még egy tisztán magyar faluban is érezhető a szlovák nyelv hatása. Ezért nem szerencsés, ha a politikusok felelőtlenül dobálóznak a megnevezésekkel, mert akkor is olajat öntenek a nacionalista többség tüzére, ha nem akarnak. Semmi baj nem történt volna, ha az előző magyar köztársasági elnök az idegen nyelv helyett azt mondta volna, hogy az államnyelv megtanítása a fontos. Másrészt, a szlovákiai magyarok kétnyelvűek, és kétnyelvű mindenki, aki egynél több nyelvet tud valamilyen szinten. Az a demagóg elvárás azonban, hogy a szlovákiai magyarok úgy tudjanak szlovákul, mint a szlovákok, a nyelvi alapú rasszizmusnak egy nagyon ékes példája. Kizárt, teljességgel lehetetlen, hogy egy magyar úgy tudjon szlovákul, mint egy egynyelvű szlovák. A tudomány ezt már bebizonyította, tehát ez az elvárás teljesen embertelen. Az azonban baj, hogy a magyarok ezt az elvárást elfogadják, holott az lenne a dolguk – legalábbis azoknak, akik komolyan gondolják a kisebbségvédelmet – hogy folyamatosan figyelmeztessenek arra, ez lehetetlen. Ez akkora nonszensz, mintha azt akarnánk, hogy holnaptól Komáromból Pozsonyba folyjon a Duna.

Ma már egyre többen beszélik magas szinten a többség nyelvét, ezzel párhuzamosan az utóbbi években az asszimiláció is nagyon felgyorsult. A kétnyelvűség megerősödése előidézheti a nyelvcserét?
– Ez széles körben elterjedt tévhit, amelyből sok kár származik, mert vannak, akik elhiszik, hogyha nem tanulják meg a többségi nyelvet, attól jobb magyarok. A kisebbségi nyelvpedagógiához értő szakemberek szerint az a jó nyelvpolitika és oktatáspolitika, amikor a kisebbségieknek mind a két nyelvét a lehető legmagasabb szintre fejlesztik, és az államnyelv tanulása nem válik az anyanyelv kárára. Szlovákiában azonban egyrészt a nacionalizmus, másodsorban pedig az alulinformáltság miatt a magyarok nagy része úgy gondolja, minél kevésbé tud szlovákul, annál inkább megmarad magyarnak. Ez az állam viszonyulása miatt érthető is. Egy civilizált állam mindent megtesz azért, hogy megfeleljen az állampolgárok elvárásainak. Ezzel szemben Szlovákia arra rendezkedett be, hogy a többségi nemzet dominanciája minél jobban érvényesülhessen, vagyis, hogy a magyarokat a lehető leggyorsabban sikerüljön aszszimilálni. Ez így volt harminc és húsz éve, és így van ma is, s ebből következnek a kétnyelvűséggel kapcsolatos tévhitek, tehát, hogy az elősegíti a nyelvcserét, pedig ez nem szükségszerű. Finnországban egészen más politika érvényesül, más a kisebbség és a többség viszonya, s ennek köszönhetően nem is félnek a svédek attól, hogy megtanuljanak finnül.

Hogyan látja a magyar nyelv jövőjét a bennünket körülvevő szláv tengerben, és az angol hatásának kitéve?
– A szláv tenger mindig itt volt. Az angol hatása most eléggé félelmetesnek tűnhet, azelőtt térségünkben ugyanezt a szerepet a német nyelv játszotta. A magyar nyelv jövőjét megjósolni nem tudom, az azonban meggyőződésem, hogy sokkal többet tehetnénk azért, hogy jobb és biztonságosabb nyelvi környezetben éljünk. Átgondolt nyelvpolitikával kevesebb baj származna abból, hogy magyarul élünk a világban. Ez ügyben a mindenkori politikusoké a legnagyobb a felelősség, de mindnyájunknak van feladata.

MOLNÁR JUDIT