A Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsoraiból válogatott könyvről Kálmán László kritikát közölt (A pincei bogár, ÉS, 2005/19.). A címbeli, meglehetősen szokatlan, sőt bizarr kifejezést Kálmán alkotta, annak bemutatására, hogy mi következne abból, ha megfogadnánk a Kossuth rádióban elhangzott egyik nyelvművelő tanácsot. A köznyelvben szokásos vízi erőmű helyett - szól a tanács - a hőerőmű, atomerőmű mintájára, célszerűbb lenne a vízerőmű szót használnunk. Vagyis: érvényesítsük "a nyelv logikáját!" Szerfelett logikus, gondolhatja a jó szándékú, nyelvünkre figyelő rádióhallgató, csakhogy Kálmán itt nem áll meg, hanem picit továbbgondolkodik. Akkor az üregi nyúl, nádirigó és a víziló mintájára nem pincebogarat, hanem pincei bogarat kéne mondanunk. (Az Édes anyanyelvünk vállalkozó kedvű hallgatóinak azt javaslom, kezdjék el használni normális mindennapi társalgásukban a pincei bogárt a pincebogár helyett, s figyeljék meg, miként reagálnak erre azok, akik nem követik "a nyelv logikáját".)

Kálmán kritikája több tucat konkrét példát tűz gombostűre, olyanokat, amelyek a közszolgálati rádióban hangzottak el, vagyis amelyek közvetítését mindannyiunk adójából finanszírozták. A kritikus példáit általánosítja is, s megállapítja, hogy a műsorok által reprezentált mai magyar nyelvművelés a laikusok hiszékenységére épít, nyelvi tévhiteket (is) terjeszt, sőt: áltudomány, amennyiben a könyvben szereplők szakképzettségüket tekintve nyelvészek, de nyelvtudományi szempontból téves nézeteket propagálnak, azaz dezinformálják a közvéleményt.

Bő egy hónap eltelt, mikor is az egyik érintett, Deme László választ közölt, Nyelv, tudomány, nyelvtudomány címmel (ÉS, 2005/24.). Ebben Kálmán több tucatnyi konkrét cáfolatára egyetlen szót sem veszteget, viszont kifejti, szerinte miként "sejlik ki" Kálmán felfogása nyelv, tudomány és nyelvtudomány dolgában, majd előadja saját nézeteit. Sajátos "elvi" válasz ez egy meglehetősen sok konkrétumot felvonultató kritikára, de tekintsünk el ettől, s vegyük komolyan Deme egyik óhaját!

A könyv szerzőinek doyenje kifejti, hogy ideje volna, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megvizsgálja, mi a tudomány s benne a tudós társadalmi feladata. Úgy gondolja, e feladatok közé tartozik az is, hogy a társadalomtudósok hozzájáruljanak a társadalom megismeréséhez s fejlődésének segítéséhez. Említi, hogy dolgunk lenne a társadalom önmagával való megismertetése is. Ha ezen nyelvi ismeretterjesztést kell értenünk, egyet is érthetünk vele. Ha tudományon - mint Deme mondja - "a valóságról szerzett igazolt ismereteknek rendszerbe foglalt együttesét" értjük, vagyis ha nyelvtudományi szempontból helytálló nézetek terjesztésére gondolunk, akkor nincs vita. Csak hát a Kálmán bírálta könyvben hemzsegnek a nyelvtudományi szempontból téves nézetek. Ilyen az, hogy a mai magyar nyelv veszélyben van, hogy romlik, hogy az idegen szavak veszélyeztetik nyelvünket, hogy az öt óra magasságában "nem helyénvaló" és még sok más példa. Egy dolog az, hogy a jó szándékú laikus, aki nem tanult nyelvészetet egyetemen, például egy sofőr, agykutató vagy történész, miként vélekedik anyanyelvünk veszélyeztetettségéről, s más az, hogy a nyelvi "valóságról szerzett igazolt ismereteknek rendszerbe foglalt együttesét" ismerő nyelvtudósnak mi a véleménye ugyanerről. Ha, mint Deme óhajtja, az Akadémia megvizsgálná, hogy mi a tudomány s benne a tudósok feladata, talán azt is megtudnánk, hogyan lehetne elérni, hogy a közszolgálati rádióban szakképzett nyelvészek ne terjesszenek tévhiteket.