Pista! Pista!! Pista!!! – Tízezren ugrottak fel a helyükről és kiabálták egy-egy jólsikerült kézilabdameccs után. Tízszer, tizenkétszer, tizenötször, vagy még többször meccsenként. Varga István góljai után tapsolt a publikum. Az a publikum, amelyik ezúttal biztosan hallgatag és mérhetetlenül szomorú, a válogatott legenda eltávozott. Varga Istvánra emlékezünk.

Varázslatos évek voltak. Még nem voltak műanyagülések, beléptető rendszerek, tűzvédelmi előírások. Csak „falóca”, kedves nyugdíjasok a kapuknál, és bármekkora tömeget toleráló illetékes tűzoltó. Meg csodálatos hangulat. Egy bitumenes kézipálya körül. Aki nem volt ott, az el sem tudja képzelni! Viszont aki nem volt ott, de ott lehetett volna...
– Ha egy mérkőzés másnapján két debreceni találkozott, akkor nem az volt az első kérdés, hogy „ott voltál-e”, hanem hogy „na, mit szólsz a tegnapi csatához?” Mert az természetes volt, hogy mindketten ott voltak. Ha valamelyikük „hiányzott”, már meg is szakadt a társalgás – meséli Pista közel negyven évvel később.
Igen, csak így: Pista! Vagy: Vargapista! Telnek-múlnak az évek-évtizedek, őt még mindig mindenki így szólítja. És az emlékek sem fakulnak. Mert lépten-nyomon megállítják Debrecenben, idézik egykori lövéseit-góljait-trükkjeit. Az egész város a barátja.
– Ami szeretetet kaptam, annál többet Puskás Öcsi, Balczó Bandi, Papp Laci vagy az asztaliteniszezők sem kaptak. Amíg élek nem felejtem! – mondja a kézilabdakirály.
Aki soha nem viselkedett „királyként”. Sikerei, népszerűsége csúcsán is a nyári kánikulában rövidnadrágban-papucsban „ugrott le” a Fényes ábécébe, ha éppen elfogyott otthon a tejföl. Vagy ha az ablakán kikönyökölve látta, hogy kéziedzés van a Bocskay Általánosban, lesétált egy kicsit beszélgetni az edzővel, Jenő bácsival meg a gyerekekkel. Volt,hogy a boldog emlékezetű úttörő olimpiára is elkísérte a bocskaysokat, ha orra alá dugtak egy papírt, aláírta, de pont olyan volt, mint bármelyik érdeklődő. Pedig talán néhány napja jött haza a világválogatott meccséről, ahol szintén ő volt a sztár.
– A dortmundi Westfalenhalléban volt a gála, 16.000 ember előtt, ami akkor még nem minősült mindennaposnak egy kézilabda mérkőzésen. Gondoltam, miért ne dobnék itt is trükkös hetest? Manfréd Hoffmann barátom, az ellenfél, a német válogatott kapusa még helyezkedett, kereste a helyét, mikor én csuklóból, a csípőm mellől elengedtem a labdát. Felnézett, kereste a kezemben! Majd mikor 16.000 ember mutatta neki nevetve, hogy a kapujában van akkor jött rá: kissé megbolondítottam. Nyilván a kapusok nem lelkesedtek ezekért a hetesekért! Egyszer Bartalos Béla, a világklasszis magyar kapus üzent is nekem egy bajnoki előtt Süvöltős Misivel: „Mondd meg annak a szemét Vargának, hogy engem nem érdekel, ha belövi a hetest, de ha kiröhögtet 10.000 ember előtt akkor lerúgom a fejét.” Megtiszteltetésnek vettem ezt az üzenetet, és persze igyekeztem minél látványosabban becsapni őt.
1975-ben bajnok lett vezérletével a Debreceni Dózsa, a nemrég még „kiscsapat”. Az akkori sajtó így aposztrofálta a diadalt: „az egész mezőny fejet hajtott a debreceni szabaddobások előtt”. Ekkor hívták meg a világválogatottba, aminél nagyobb elismerés aligha képzelhető el. 1980. április 6-án búcsúzott a várostól, és majd 40 évesen megkapta a lehetőséget, hogy játszhasson (Nyugat-)Németországban. Még akkor is, ott is elvarázsolta szabaddobásaival-heteseivel nézőit, új rajongókra talált az akkor nagyon távoli világban. Új csapata korábban 50-60 néző előtt játszotta felejthető bajnoki meccseit, Pista ezt a számot két hónap alatt 3000-3500-ra „tornázta fel”. 42 évesen (!) olyan gólrekordot állított fel,amely túlszárnyalhatatlan! Ennek köszönhetően meghívót kapott az Európa-válogatottba. Úgy tűnt,soha nem fogja abbahagyni a kapusok sanyargatását,ám 46 évesen csak elbúcsúzott a pályától. Ezt követően a pálya mellett lehetett vele találkozni, később a nézőtéren. 18 évig dolgozott az EHF ellenőreként, de Magyarországtól, sőt Debrecentől soha nem tudott elszakadni huzamosabb ideig.
– Németországban voltam hivatalos egy mérkőzésre mint ellenőr, nem messze attól a városkától, ahol a fiam és családja letelepedett. Elkísértek a meccsre, és Kristóf unokám őszinte örömmel fedezte fel a magyar zászlót a csarnokban. Engem ekkor ugyanaz a büszkeség fogott el, mint aktív koromban! Semmihez nem hasonlítható érzés, ha a világ bármelyik pontján az ember képviselheti hazáját! 127-szer játszották el tiszteletére (is) az „Isten áldd meg a magyart...” válogatott találkozó előtt, ötször volt bajnokcsapat tagja (mit tagja, kulcsembere!!), ötször nyert MNK-t. Hatszor volt magyar gólkirály, ennél többször senki!! Két olimpián és két világbajnokságon játszott...
...Aztán nemrég olyan ellenféllel találkozott, amilyennel a pályán soha! Ez nem szemből támad, nem nyíltan, hanem sunyin, alattomosan-belülről! A tüdejét támadta meg. Németországban derült ki a baj (ahol éppen magyar napokat rendezett német barátainak), az ottani orvosok kimondták azt, amit senki nem akar hallani: három, esetleg hat hónapja maradt...
Ám miért pont ezt a csatát veszítené el az, aki győztesnek születik? Pista kimondta: ezúttal is nyerni fogok!! Hazatért Debrecenbe... és meggyógyult. Ezt a harcot is diadallal vívta meg...
– A szörnyű diagnózis felállítása után másfél évvel visszatértem a német kórházba, hónom alatt egy láda pezsgővel. Úgy néztek rám, mintha egy UFO jelent volna meg, de persze óriási örömmel fogadtak!
Ismét teljes életet élt: napi 30-40 kilométereket biciklizett, többször meglátogatta Németországban élő fiát-unokáit, közönségtalálkozókra járt, mesélt, mesélt, mesélt! ’75-ben a Honvéd ellen 20-20-nál lőtt szabaddobásgóljáról, az azt követő spontán ünnepségről, ahol kilométereken át vitték a vállukon a rajongók, a Fredericia elleni BEK-meccsről, az időn túli szabaddobásokról, melyeket „kikockázva” elemeztek ellenfelei világszerte, a csuklóból lőtt hetesekről, a debreceni búcsúmeccsről, mindenről.
...Majd ez a csodálatos tündérmese váratlanul véget ért...
A nyár végén már ismét gond volt az egészségével, és innen már nem volt visszaút...
Vargapista itt hagyott minket...
Nyugodjék békében!

Edvi László: http://www.samsungsport.hu/kezilabda/20141207/pista-a-kezilabdakiraly

Számomra ő volt a világ legnagyobb sportolója!! Nem volt olimpiai bajnok, nem volt világbajnok..., de aki egyszer is látta játszani, soha nem felejti. Én évekig láttam minden meccsét, minden mozdulata ma is bennem él. Olyan dolgokat csinált a '70-es években, amit ma sem tud senki. Sportága művésze volt, ha csak egy-két dolgot kellene kiemelni róla: tőle többször senki nem volt gólkirály hazánkban, kézilabdában,127-szer szerepelt a magyar válogatottban, világ- és Európa-válogatott volt. Visszavonulása után az EHF elismert funkcionáriusa volt...., és egy varázslatos ember, aki tényleg mindig, mindenkin segíteni igyekezett. Mikor utoljára találkoztunk, akkor épp a debreceni klinikára igyekezett, valami berendezést vitt oda, amit Németországból kapott, és melyre szükség lehetett. Mellesleg megkérdezte a két gyerekemet, hogy kinek szurkoltak a foci VB-n, és mikor megtudta, hogy a németeknek, elővett a csomagtartóból két-két német szemüveget, meg német fejkendőt, a „szokásos” cukorka-csokoládé ajándékai mellé. És egy grillsütött nekem, figyelmembe ajánlva, hogy „dédózsa-színű”,vagyis lila. Amikor 71. szülinapján hívtam, szeptemberben már éreztem, hogy nehezen beszél, de nyugtatgatott, hogy jövő nyáron mindenképp találkozunk a Tisza-parti nyaralójában...
...Hát nem fogunk...
Vargapista 2014. december 6-án itt hagyott minket.

Edvi László