A közönség Savanyúként ismeri a debreceni kézilabda történelem egyik legsikeresebb kapusát, Szabó Istvánt. Tagja volt 26-szor az utánpótlás válogatottnak, 9-szer a felnőttnek és a Dózsa négy éven át tartó diadal menetének. Szép jubileumhoz érkezett, hiszen 25 éve igazolt játékos, ebből 21-et töltött a Debreceni Dózsában.

Közben családot alapított, három gyermekük született. István 11, Sára 7, a kis Péter 2 éves. Lehet, hogy valamelyikükkel találkozunk egyszer a kézilabdapályán? Sose lehet tudni.

A játék szeretetére Nagy Jenő bácsi nevelte, az akkor, 1953-ban 13 éves fiút. Itt tanulta meg a sportág alapjait. Jenő bácsi mint ember is példaképe volt a kis Savanyúnak.

Két év múlva került az NB II-es DVSC-hez, ahol együtt játszott a két Makádival, a három Hamzával és Nánási Pállal, hogy csak az ismertebb neveket említsük. Korengedéllyel védhetett – első edzéstől kezdve kapuban áll – a kieső vasutasok között. A társak zöme átkerült a D. Dózsába, ő az MGM-be akart menni, de nem adta ki egyesülete. Egy év kivárás után behívták katonának, és a belügyi együtteshez került. Az NB II-es bajnokságot megnyerték, itt védett Szabó Pista dr. Rácsai Lajossal és Kertész Lajossal. Érdemes felsorolni a kapusokat, akikkel meg kellett küzdenie a csapatba kerülésért, vagy akiket tanított a „mesterségre” a 21 év során. Az előbb említett két néven kívül: dr. Hoffmann László, Pócsi Attila, Bíró Imre, Medgyessy Sándor, Maleczki Péter, Bene Imre és Szatmári János. Útját egyengető edzőire ma is hálával gondol. Jenő bácsi mellett Ökrös Istvánnak köszönheti a legtöbbet. Az ő irányításuk alatt fejlődött sokat, így 1972-ben Gottdiener Lacival (jelenleg ügyvezető elnök) válogatott kerettag lett. Az Albrecht Miklós által vezetett nemzeti hetesben kilencszer léphetett pályára. Időközben Faludi Mihály vette át a szövetségi kapitány posztját és a debrecenieket (Süvöltőst és Vargát is) mellőzni kezdte. Köztudott, hogy Faludinak Debrecenben egy ominózus Dózsa–Vasas mérkőzést követően kellemetlen pillanatai voltak és ezt sohasem tudta megbocsátani, végül is a játékosok itták a levét haragjának.

Savanyú biztos kiutazónak tűnt a VB-re, ekkor azonban megbetegedett. Az edzőtáborba gyenge erőnléttel került vissza, életében először könnyítést kért, de elutasították, erre összecsomagolt és hazament. (Utólag elhamarkodottnak véli döntését.)

Jöttek a diadalévek, 1974–75–76–77. A csapat megerősödött, sorra aratta a szép sikereket. Bajnok 1975-ben a DEBRECENI DÓZSA. Nagy küzdelem az utolsó előtti bajnoki találkozón, idegenben a Honvéd ellen. Ökrös tanár úr egy büntetőt védeni küldte be Savanyút, közben Molnár Tibor ügyvezető elnök azt mondta: „Tedd fel a pontra az i-t” – neki ez volt a szavajárása. Sikerült hárítania a hetest, a csapatnak megnyerni a meccset. A játékosok busszal érkeztek haza, a szurkolók vonattal jöttek. A Dózsások a Nagyállomáson várták a lelkes drukkereket, akik a fiúkat a vállukon vitték végig az Aranybikáig. Megálltak a villamosok, elleneztek az emberek. Az itthoni Pécs elleni utolsó bajnokin TÍZEZER őrjöngő néző előtt játszottak. A lefújást követően, mindent letéptek a Dózsásokról. Pista szerencsére két fürdőnadrágot vett fel, mert egyet elvittek ereklyének. Újra vállakon utaztak végig, csak most a Csapó utcán.

A BEK első fordulójában kiverték a Szófiát, a második körben a dán Fredericia ellen elvérzett a csapat. Egy hosszú nyugat-európai túra utolsó mérkőzése volt ez. Fáradt, görcsös az egész társulat – ennyi a rövid jellemzés a balsikerről. A következő években a bajnoki 2., 3. hely és az MNK megnyerése ötvözte sikereiket. A nagy csapat hátterében nem fordítottak elég energiát az ifikre, és a kiöregedők helyére nem tudtak megfelelő helyettest állítani. Ekkor jött az a váratlan bejelentés, miszerint Ökrös tanár úr – máig sem tudni pontosan miért – nem dolgozik tovább a csapatnál. Ezzel aztán, szép lassan széthullott az „aranycsapat”.

Pista játszott tovább, de már közben átvette a DSI serdülő korú együttesének edzőségét. A mai NB I-es Dózsában – a keze közül került ki – Kiss, Fekete, Bene kerettagok. A Debreceni Állami Gazdaság megyei felnőtt bajnokságban játszó férfi csapata volt, edzőségének következő állomása. Itt szerepelt többek között: Kemény, Ferencz, Benyáts, Pócsi és Gottdiener. A DÁG bajnok lett, de az osztályozón szó szerint kiejtették őket. Jött egy kellemetlen derékfájás, ami miatt be akarta fejezni a sportot. Az NB IB-s Hajdúszoboszlói Gázláng hívta védeni, majd rövid időn belül átvette az edzések irányítását is, de gyenge játékosállománnyal bíró gárda kiesett a másodosztályból. A Dózsában eközben személyi változások történtek, hiszen Bíró bevonult a Honvédba, Bene elment a D. Medicorhoz. A belügyiek megkeresték, hogy segítse ki őket. Ilyen kérésnek nem tudott ellenállni, beállt újra Medgyessy mellé, a lécek közé. Rövid időn belül Bene visszatért, Maleczki átigazolt, közben a fiatal, tehetséges ifjúsági válogatott Szathmári csatlakozott a kerethez. A kapusból – kapusedző Árva Csaba vezetőedző segítő partnere lett a csapat felkészítésében. A szekér döcög ugyan, de bíznak az elvégzett munka hasznosságában.

Ja, és majdnem elfelejtettem! Miért lett a beceneve Savanyú? Molnár Tibor, a „keresztapja” még kisfiú korában, az állandóan vigyorgó Szabó Pistát megkérdezte: „Mit savanyogsz?” így ragadt rajta a Savanyú név.