Az alábbiakban a debreceni búcsúról olvashatnak egy rövid beszámolót, majd azt követően pedig a 2013-ban a kézilabdással készült két részes visszatekintő riport olvasható el, amelyet kérés nélkül bocsátott rendelkezésemre a Hajdú-Bihari Napló egyik újsáírója, Égerházi Péter. /Szerk./

... ...

Elbúcsúztatták Varga István világválogatott kézilabdázót

Több százan vettek végső búcsút szerdán a 71 éves korában elhunyt Varga István világválogatott kézilabdázótól a debreceni Köztemetőben.

Az egykori csapattársak, barátok, ismerősök, szurkolók hosszú sorokban, egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket a sportlegenda ravatalánál.

Varga István példakép Debrecenben, Magyarországon és szerte a világon – méltatta a város Hajós Alfréd-díjával kitüntetett sportolót Papp László, a város polgármestere.

Az egykori csapattársak nevében Süvöltős Mihály, az 1975-ben "a bombázó" Varga Istvánnal bajnokságot nyerő Debreceni Dózsa csapatkapitánya, a barátok nevében pedig Szentgyörgyi János sportújságíró búcsúzott az elhunyttól.

Varga István az 1970-es években a Debreceni Dózsa világklasszis átlövője volt, 127-szer játszott a válogatottban, ötször volt magyar bajnok, háromszor a magyar kupagyőztes csapat tagja és hatszor gólkirály. Magyarországi pályafutása után a németországi Bielefeldben kézilabdázott.

Varga Istvánt Abonyban, szűk családi körben szülei mellé helyezik örök nyugalomra.

– Cikk forrás: MTI –

... ...

Tavaly (Szerk.megj.: 2012-ben) még az életéért imádkoztak szerettei és a sportbarátok, ám a páratlanul keményfából faragott egykori világválogatott Varga István egy „lövőcsellel” a rákot és a halált is becsapta, s ma a születésnapját ünnepli. Hogy rohan az idő, immár a hetvenediket, pedig mintha csak nemrég lett volna, amikor a sokszor zabolázhatatlan, minden idegszálával a győzelemre törő „Vargapista” vezérletével bajnokságot nyert a Debreceni Dózsa kézilabdacsapata. Akik élőben vagy a tévé előtt 1975-ben átélték a korábbi sokszoros bajnok Budapesti Honvéd otthonában aratott győzelem feletti eufóriát, azok máig nem felejtik a magát Debrecenben legendává kinövő sportolót sem. Ünnepléséhez lapunk a vele készített kétrészes interjúval csatlakozik. /10. HBN–ÉP

– ÉGERHÁZI PÉTER/Hajdú-Bihari Napló (2013. Szeptember 7. Szombat) –

... ...

A Debreceni Dózsában vált legendává

Interjú: Varga István világválogatott, 126-szoros magyar válogatott kézilabdázóval, aki ma ünnepli 70. születésnapját 1. rész

– Előbb volt BEK-döntős Párizsban, mint játszott volna a hazai élvonalban.

KÉZILABDA. Mire ezek a sorok megjelennek, a 70 éves Varga Pista (ahogy mindenki hívja) már javában készül Tiszacsegén a jubileumi születésnapra, vagy már javában ünnepel népes baráti körével.

Lapunk kétrészes interjúval köszönti a legendás sportembert.

- A dicsőséglistája tudatában ugyan eretnekségnek tűnhet megkérdezni: miért éppen a kézilabda, hiszen annak idején kispályán sorra verték a debreceni NB-s focicsapatokat is.

– VARGA ISTVÁN: Erre még valóban kevesen voltak kíváncsiak, pedig tudok érdekességgel szolgálni, ugyanis a Budapesti Honvédnál Bozsik Cucu hívott a labdarúgókhoz. Azt mondta, olyan jók az adottságaim, hogy néhány hónapon belül remek védőt faragna belőlem. Ebben nem tévedett, hiszen 11 másodpercen belül futottam le a 100 métert, 190 centimétert ugrottam magasban és több mint 7 métert távolban, így lehettem volna akár atléta is, de engem a kézilabda fogott meg, mert abban nagyon sok gólt lehetett elérni, nekem pedig ez jelentette a legnagyobb gyönyörűséget.

- Éppen ezzel szolgáltatott támadási felületet, mert ezt sokan önzőségnek tartották, még ha páratlan eredményességgel is párosult. Ráadásul nehezen elviselhető, állandóan vitatkozó játékosként nem lopta be magát a bírók és az ellenfelek szívébe sem.

– VARGA ISTVÁN: Ezzel magam is tisztában voltam, és utólag rágtam magamat eleget miatta, de ezer fokos lángon égtem a pályán. Amit kevesen tudnak, sokszor a hiányosságaimról akartam vele elterelni a figyelmet, ugyanis én – bár meglepően hangzik – sokáig nem tudtam kézilabdázni, nálam hiányoztak az alapok. Ezt éppen a jó fizikális adottságaimnak köszönhettem, hiszen megkaptam a labdát, és 10-12 méterről olyan erővel dobtam meg, hogy a kapusoknak esélyük nem volt a védésre. Így fordulhatott elő, hogy csak 15 és fél évesen kezdtem kézilabdázni, de a 9 válogatottat adó Budapesti Honvéddal 1965-ben már a Bajnokcsapatok Európa Kupájában ezüstérmes lettem, holott előtte csak megyei bajnoki meccseket játszottam. Korábban ugyanis még sorkatonaként velem egészítették ki a hadsereg-válogatottat, amely lényegében a Honvédból állt, de egy évig én csak edzésekre jártam velük a leigazolásomig, ami után kezdtük a BEK-sorozatot.

– Az akkori idők legjobb együttesével háromszor nyert bajnoki címet, az utolsót éppen a Debreceni Dózsához igazolása előtt, ami nem kis meglepetésnek számított.

– VARGA ISTVÁN: Mivel akkor már Debrecenben is jó kis csapat állt össze, és az addigi 3 ezer forintos fizetésem dupláját ígérték a Dózsánál, örömmel jöttem, de még ennél is többet jelentett a közönség. Hiába volt Európa egyik legjobb csapata a Honvéd, mégis pár száz néző előtt játszottunk, itt viszont ötezer ember volt egy-egy rangadón, később az én időmben meg a duplája. Nekem ez jelentett mindent, imádtam, hogy rajongtak értem, és igyekeztem ki is szolgálni a közönséget, igaz emiatt olykor a csapattársaimat szorítottam háttérbe, amit azóta már bánok, de akkor csak a góllövés számított. Csak később ízleltem meg, milyen örömet tud okozni egy rafi nált átadás is, amiből a társam talál a kapuba.

Ideérkezésem után egy évet ki kellett várnom, amibe majd bele őrültem, de később mindenért kárpótolt a sors. - Amennyiben ezt a felejthetetlen 1975-ös bajnoki cím ünneplése jelenti, akkor jobbat el sem lehet képzelni, ám a folytatás már nem tartozhat pályafutása felhőtlen időszakába.

– VARGA ISTVÁN: Azt nem lehet szavakkal visszaadni, ami a Honvéd otthonában 22–21-re megnyert mérkőzésről visszatérve történt velünk.

Eredetileg mi nem is találkoztunk volna a különvonattal érkező szurkolókkal mert busszal jöttünk haza, de meg akartuk köszönni annak a 2 ezer embernek a felejthetetlen biztatást. Ebből lett aztán a páratlan fieszta, amelyen az állomástól a Csapó-kanyarig nekem nem érte a lábam a földet, végig a vállukon vittek a szurkolók, akárcsak a többieket. Sajnos a folytatás már nem volt ilyen diadalmenet, nem futottuk be azt a pályát, amire képesek lettünk volna, és szerintem ennek egyik oka az irigység volt.

– ÉGERHÁZI PÉTER/Hajdú-Bihari Napló (2013. Szeptember 7. Szombat) –

... ...

Miatta húzták fel a magyar zászlót

Interjú: Varga Istvánnal, a Debreceni Dózsa legendás bal átlövőjével 2. rész

Németországban ugyanannyira legendás játékosnak számít, mint nálunk.

DEBRECEN.

Mindenki Varga Pistája 70 éves, ebből az alkalomból már köszöntöttük a vele készített interjú első részével, most a befejező rész következik.

- Ünneprontásnak hathat, de nem lehet megkerülni: több volt a D. Dózsában, annál, mint amennyit az első és egyetlen bajnoki címe után elért.

– VARGA ISTVÁN: Ez nekem is örökre fájdalmas téma, nem szívesen beszélek róla, mert akkor a magyar betegséget kell megemlítenem, az irigységet. Tőlem is többen irigyelték a sikereket, a szurkolók szeretetét. A másik ok, hogy Molnár Tibort, aki korát megelőzően jó menedzser volt, olyan ember váltotta az elnöki poszton, aki nem előre vitte a klubot, hanem visszarántotta. Valahol a fenntartónk, a rendőrség is tartott ettől a hétről hétre összeverődő sok embertől, talán nem is akarták, hogy hosszan tartson ez az állapot.

– Márpedig akkor azt fogták vissza, ami Varga Istvánt leginkább éltette. Ezért is vállalt Németországban munkát, ami mellett kézilabdázhatott?

– VARGA ISTVÁN: Hívtak engem már 1975-ben is, hiszen a Dózsával bajnokok lettünk, gólkirályi címet szereztem és az év játékosának választottak. A világ akkori legjobb csapata a Gummersbach szeretett volna leigazolni, de akkor ez lehetetlen volt. Később a világpolitika szólt bele az életembe, a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, emiatt az NSZK azamerikaiakkal bojkottálták a moszkvai olimpiát, nekem pedig itthon évekig jegelték a kérésem.

– Végül csak sikerült kijutnia Nyugat-Németországba, igaz már csak alacsonyabb osztályokban játszott.

– VARGA ISTVÁN: Miután itthon 1980-ban elbúcsúztattak, és Nádudvaron edzősködtem a Budapesti Spartacus mindenese, Bácskai Károly tett egy ajánlatot: ha odaigazolok, függetlenül az eredménytől, ő elintézi, hogy kimehessek az NSZK-ba. A Szpari kiesésére állt, amikor odamentem, idegenben megvertük a szintén kiesőjelölt Dunaújvárost és Pécset, majd otthon a két ászt, az Elektromost és a Tatabányát, következett a Dózsa. Az akkori elnök Sárkány Gábor nyomást gyakorolt rám, hogy ne játsszak, de így is döntetlen lett a meccs, és az addig hatodik Dózsa elé kerültünk. Bácskai megtartotta a szavát, kijuttatott Spengébe, illetve Kasselbe.

– Azért olyan dicsőséglistával a háta mögött ez visszalépésnek számított, mehetett volna jobb csapatba is.

– VARGA ISTVÁN: Akkor már 39 éves voltam, és egy élcsapat nem vállalta a kockázatot, hogy esetleg megsérülök, pedig a legjobb német szakemberek mondták még két év múlva is, hogy bármelyik klubjukban játszhatnék. Ezt aztán megerősítettem, amikor a 11 osztályt összevetve is a legtöbb, 245 góllal lettem abszolút német gólkirály, és 1985-ben az Európa-válogatottba is behívtak a harmadosztályból.

– A vége sem mindennapi, hiszen 46 évesen fejezte be aktív pályafutását. Szerencsére a sporttól nem szakadt el.

– VARGA ISTVÁN: Több helyen edzősködtem, illetve öt évig voltam a Dózsa elnöke, legutóbb pedig a Komlóé, de amire igazán büszke lehetek, hogy 18 év alatt 196 nemzetköz mérkőzésen szerepeltem ellenőrként. Köztük olyan színvonalason, mint a Magdeburg–Barcelona vagy rizikóson a dél-szláv háború idején, mint a Partizán Belgrád–RK Zágráb, illetve a Montenegró–Bosznia-Hercegovina. Egyszer a kisebbik unokám, Kristóf döbbentett rá Lemgóban – a fiamék nem messze laknak onnan –, hogy ilyenkor miattam húzzák fel a csarnokokban a magyar zászlót, s ha semmi mást nem értem volna el életemben, már ezért érdemes volt megszületnem.

– Tavaly még egy ennél is fontosabb csatát nyert meg, legyőzte a rákot.

– VARGA ISTVÁN: Ez egy csodálatos gyógyulásnak mondható, amit én úgy magyarázok: a Jóistentől annyi sok jót kaptam, hogy a rosszat is meg kellett ismerjem. Hónapokon át szenvedtem légzőpalackkal körülvéve, a tüdőmben száz számra voltak a hólyagok, és a német orvosok hat hónapot adtak, de én rájuk cáfoltam, mert nagyon meg akartam gyógyulni. A győzelmemben persze jelentős szerepet játszott a Kenézy-kórház orvosa, dr. Varga Imre, illetve a klinikán dr. Szilasi Mária is, de ugyanakkor hiszem, velem még van terve a Teremtőnek. Még segíthetek a rászorulóknak, akiknek eddig már összesen 25 kamionnyi adományt szereztem Németországból.

– ÉGERHÁZI PÉTER/Hajdú-Bihari Napló (2013. Szeptember 9. Hétfő) –

– Szerk.: Temesközy Tamás –