Kedves Pista barátom!
Régen akartam már e portrét megírni rólad, de időhiány miatt valahogy nem jött össze. Most végre találkoztunk, s leírhatom eredményekben és élményekben gazdag sportpályafutásodat. Gyermekkorod óta figyelemmel kísértem életed minden rezdülését. Előttem nőttél fel testvéreiddel együtt. Ezenkívül közeli rokonság is összeköt minket. Szeretném, ha kötetlenül beszélnél a gyermekkorodról, fiatalságodról, a sportban elért eredményeidről, a családodról.

– Családunkat a szeretet és a megértés jellemezte. Két testvérem van: Mária és János. A szomorú és nehéz évek akkor kezdődtek a családunk életében, amikor édesapámat 1953-ban Szolnokon megölte egy felelőtlen ember. Ez a tragédia nagyon megviselt bennünket. Édesanyánk és a nagyszülők mindent elkövettek, hogy a három gyermek semmiben sem nélkülözzön. Ezúton is hálával és köszönettel tartozom édesanyámnak és a nagyszüleimnek.

– Hogyan szeretted meg a sportot?

– A Kálvin úti iskola tanulójaként Diószegi László testnevelő tanár szerettette meg velem igazán a sportot. Minden iskolai sportágban kimagasló teljesítményre voltam képes.

– Ebben az időszakban a Gyermekotthon tanára voltam, és emlékszem rá, hogy a napköziben elfogyasztott ebéd után szinte "leltári tárgy" voltál a Gyermekotthon udvarán. Focilabda volt bőven, és te nagyon szerettél és tudtál is focizni. Tehetséged révén biztos NB l-es focista lehettél volna.

– Lehetséges, de az ötvenes évek elején indult el útjára a kispályás kézilabda. E játék alapjait Diószegi László testnevelő tanár és volt diákjai, Kecskeméti István és Gúth András rakták le Abonyban. 1957-ben Magyar Sándor testnevelő tanár Abonyban kezdett tanítani, s ettől kezdve a diákok körében sláger lett a kézilabdajáték. Az első sikereket kézilabdában a járási-megyei úttörő-olimpiákon elért eredmények jelentették számomra. Nagyon fiatalon kerültem be abba a csapatba, amely 1959-ben Országos Falusi Spartakiádot nyert Budapesten. Óriási siker volt ez Abony történetében. Magyar Sándor volt ekkor az edzőnk.

– Kik voltak a játszótársak?

– Kecskeméti, Gúth, Vincze, Szmorek, Vígh, Molnár, Sz. Tóth, Bodor, Nagy, Sulyok, Mérész, Volter stb. A Spartakiádon való győzelem elismeréseként a Pest megyei I. osztályban szerepelhettünk. Micsoda mérkőzések voltak a hatvanas években, rengeteg néző buzdította csapatunkat.
Közben műszerész szakmát tanultam Molnár István kisiparosnál. A katonai behívót én sem kerülhettem el. 1965-ben Nagytarcsára vonultam be, ahol a honvéd csapatban kézilabdáztam tovább. Rövid idő elteltével jelentkezett értem a Budapesti Honvéd kézilabda szakosztály vezetése. Napokig nem tudtam feldolgozni magamban, hogy ez igaz lenne? Ezekben az években a Budapesti Honvéd Európa egyik legjobb csapata volt. Olyan játékosokkal játszhattam együtt, mint Adorján, Kovács, Budai, Hertelendy, Sárközi, Kocsis, Széplaki, Fenyő, Vitkai stb. Óriási öröm és kihívás, de egyben felelősség is volt, hogy egy ilyen európai hírű csapat játékosa lehettem. Első külföldi erőpróba Spanyolországban Madridban egy BEK mérkőzés volt. Második helyen végeztünk. A Reál Madrid stadionjában találkoztunk az akkor fénykorát élő Puskás Öcsivel, aki minden honvéd játékosnak, vezetőnek egy-egy Reál Madrid karórát adott ajándékba. Madridból hazafelé a repülőn azon gondolkodtam, hogy egy fiatal vidéki fiú hogyan kerülhetett ilyen rövid idő alatt a csúcsra.

– Ha megengeded, én válaszolnám meg a kérdést. Sikereidet kivételes tehetségednek, végtelen szorgalmadnak, akaraterődnek, kitartó munkádnak, gondolkodásodnak köszönhetted. Példaértékű volt a küzdőképességed, sportszerű életviteled. Egyszóval akartad a sikert! így juthattál el a csúcsra. Elhajlásos szabaddobásaidat az egész világ megcsodálta!
Hány évet játszottál a Budapesti Honvédban?

– Nyolc felejthetetlen évet.

– Hogyan kerültél a Debreceni Dózsába?

Harminc éves voltam. A Debreceni Dózsa vezetőitől korrekt ajánlatot kaptam. Családi házhoz jutottam kedvezményesen. A Debrecenben eltöltött hat bajnoki évet óriási élményként élem át még ma is. 1975- ben volt csapatomat, a Honvédot Budapesten győztük le, s így a Debreceni Dózsával is bajnokságot ünnepelhettem. Tízezrek vártak haza minket. Az ünneplés hajnalig tartott. A pezsgő folyt, mint a Tisza vize. Ezek voltak azok a vissza nem térő felejthetetlen emlékek.

– Kik voltak a játszótársak?

– Dr. Süvöltös, Kormos, Kordás, Lukács, Mészáros, Pócsi, Szabó, Takács, Sárközi és Gottdiener. Edzőnk: Ökrös István volt.

– Mikor búcsúztál el a debreceni közönségtől?

– 1980-ban, a német SPENGE volt az ellenfél. Abonyból körülbelül százan vettek részt a búcsúmérközésen. /Köztük a cikk írója is./ Telt ház volt.

– Hogyan alakult a további életed?

– Hosszú utánjárás eredményeként 1982-ben az NSZK-ba kerültem kézilabdázni és dolgozni is. Öt évig játszottam az élvonalban, ahol kétszer voltam az év játékosa és egyszer gólkirály. Öt éven át edzösködtem különböző német csapatoknál. Ezekben az években a családom is velem volt. Komoly megtiszteltetés volt számomra, hogy világ- és Európa válogatott lehettem.

– Kik voltak a játszótársak?

– Penu, Kicsid, Birtalan, Gatu, Licu, Schmidt, Pokrajac, Popovics, Hansen, stb.

– Elégedett ember vagy?

– Igen. Életem nagy vágya teljesült. Világ-, Európa- és magyar nemzeti válogatott lehettem. Világcsúcstartó gólkirály vagyok 294 góllal. Két olimpián vehettem részt, az 1972-esen és 1976-oson. Beutaztam szinte az egész világot. Nyitott szemmel jártam. Olyan személyekkel, államférfiakkal, művészekkel, énekesekkel, írókkal, tudósokkal, sportolókkal találkozhattam, akiket az egyszerű hétköznapi emberek csak a médiákból ismernek. Csodálatos élmények raktározódtak el bennem a közel négy évtized alatt. A rengeteg utazás, olimpiai, világbajnoki versenyek, fogadások, bajnoki vacsorák, állami kitüntetés mind-mind maradandó szép emlék számomra.

– Mikor jöttél haza végleg Németországból?

– 1992-ben.

– Tudom rólad, hogy nagy lokálpatrióta vagy, nagyon szereted Abonyt! Erre szeretnék egy példát felhozni. 1992 húsvét első napján kezdőrúgásra voltál hivatalos a Kóka elleni bajnoki mérkőzésre. Egyik legjobb barátoddal, az akkori szövetségi kapitánnyal, Jenei Imrével és családjával érkeztél. Egy garnitúra kék-fehér Adidas szerelést hoztál a csapatnak ajándékba. Ezen alkalomra Tarjányi Tibi és Varga Józsi olyan birkapaprikást készített, amit még ma is emlegetnek.
– Az 1993. szept. 7.-e is nevezetes nap volt számodra. Ezen a napon ünnepelted az 50. születésnapodat. Emlékszem, hogy kb. 120-an voltunk jelen, köztük a város vezetői, a kézilabda szakosztály tagjai, a játékostársak, az MKSZ tagjai, szurkolók és a család tagjai, akiktől annyi értékes, maradandó, szép ajándékot kaptál, hogy azt szinte leírni sem lehet.
A családod felől érdeklődöm.

– Feleségem Mucsányi Anna, akinek megköszönöm ez alkalommal is szeretetét, kitartó helytállását, mindazt, amit a családért tett, főleg abban az időben, amikor hetekig távol voltam a versenyzés miatt. Két gyermekünk született, István, aki 33 éves és Krisztina, aki 31. Mindketten házasok. Istvánnak már van két fiúgyermeke.

– Gondolom, az elismerésben sem volt hiány.

– Rengeteget kaptam. A legértékesebb: 1994-ben – egyedüli kézilabdázóként – Göncz Árpád Köztársasági elnöktől vehettem át a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikereszt-jét.

Fontosabb eredményeim:
Ötszörös magyar bajnokság /csapatban/ 4 Honvéd, 1 Dózsa
Háromszoros MNK győzelem /csapatban/ 2 Honvéd, 1 Dózsa
Bajnokcsapatok Európa Kupáján ezüstérem 1966.
Két olimpiai részvétel. Ebből 1976-ban Montreálban 6. helyezés
127-szeres magyar válogatottság.
Világ- és Európa válogatottság
Németországban kétszer, hazánkban egyszer voltam az év játékosa
Világcsúcsként egy bajnoki szezonban 294 gólt dobtam
Hatszor voltam a magyar, egyszer a német bajnokságban gólkirály.

– Mik azok a dolgok, melyek lekötik mindennapjaidat?

– A munka, a család és továbbra is a sport. Abonyban vagyok edző, a Duna TV-nél kézilabda szakkommentátor. Jelenleg üzletemberként dolgozom.

– Kedves Pista! Itt köszönöm meg figyelmességed, hiszen a közel négy évtized alatt igen sok maradandó emléket kaptam tőled. Köztük van 66 db színes, dedikált képeslap a világ minden tájáról, amely már önmagában is ékes bizonyítéka annak, hogy nayy világjáró voltál. Az emlékek mindig szépek, különösen azért, mert a megszerzett érmek, serlegek, tiszteletdíjak, kitüntetések még ma is fényesen csillognak.
Köszönöm a baráti hangvételű beszélgetést! Jó egészséget kívánva a régi barátsággal:

Tóth Ernő ny. testnev. tanár